Mit jelentenek a tálibok Afganisztánnak

Mit jelentenek a tálibok Afganisztánnak, a térségnek, a nagyhatalmaknak, és nem utolsó sorban van-e félni valója az Európai Uniónak?

A legutóbbi információk szerint a megállíthatatlan lendülettel előre törő, tálib erők már az afgán főváros külső kerületeiben gyülekeznek Kabul teljes elfoglalására. Mintha az elmúlt két évtized „tálib-megsemmisítő”, amerikai hadműveletei nem is lettek volna, olyan újult erővel, felszereltséggel és létszámmal kebelezik be napról-napra az országot a tálib fegyveresek.
Mostanra az állam határainak, tartományainak és városainak már jelentős részét ellenőrzik. Elképesztő gyorsaságú sikereikkel a kivonuló amerikaiak lábnyomait tapossák, komoly fenyegetést jelentve a nyugati támogatású, afgán kormányra és a velük lojális civilekre. Az afganisztáni háború újra napirenden, a tálibok pedig még több magabiztossággal, sérelemmel és tapasztalattal veszik vissza a hatalmat az ország felett, ami különösen nagy veszélyt hordoz magában azokra nézve, akik ellenük harcoltak az elmúlt húsz évben.
A közel-keleti térség keleti kapujának számító országban ma regionális és nagyhatalmi szinten is komoly erőviszony változások vannak folyamatban. A kanócot meggyújtották, a kérdés már csak annyi; hol fog robbanni?
Luca Lo Presti, az Afganisztánban működő Pangea olasz humanitárius szervezet elnöke pénteken napközben jelentette be, hogy a Kabultól ötven kilométerre állomásozó tálibok elvágták a várost az áramszolgáltatást biztosító vezetékektől, emiatt az ott tartózkodó több tíz külföldi önkéntessel sem tudnak kapcsolatba lépni. Lo Presti úgy jellemezte a kialakult helyzetet, hogy „a világ a katonai vereség szégyene mögé bújik”, s nem ő az első, aki így vélekedik az amerikai és szövetséges erők kivonulása okozta káosszal kapcsolatban. Már más humanitárius szervezetek is hasonló csalódottságuknak adtak hangot. Kérdés, hogy a tálibok egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő hatalomra jutását követően mi történik ezekkel az Afganisztánban tevékenykedő szervezetekkel, ám egyelőre sok közülük a maradás mellett van.
Mindeközben a tálibok szóvivője, Zabiullah Mujahid arról számolt be, hogy fegyvereseik több nagyvárost is elfoglaltak már, beleértve a közép-afganisztáni Ghor tartomány fővárosát, Firozkoh-t. Az afgán kormány helyi képviselete szerint viszont a városban jelenleg is harcok dúlnak, ám egyes hírek arról számoltak be, hogy a tálibok irányítása alá került már a kormányzói palota, a rendőrség és egyéb állami intézmények is. Azzal együtt, hogy a tálib vezetésnek sikerült a 2001-ig nekik leginkább ellenálló, északi és nyugati tartományok (üzbégek, tádzsikok és iráni nyelvet beszélők lakják leginkább, nem pedig a tálib mozgalmat alkotó, déli területeken elő pastuk) szinte teljes egészét is elfoglalniuk, növekedtek az esélyeik a kormányzásra. Ha ez előre tervezett volt, remek stratégiai gondolkodásra utalhat. Ráadásul az utóbbi napokban az afgán kormányerő fegyveresei is önként adják meg magukat sok helyen. Mindez jócskán javítják a tálibok perspektíváit.
A kabuli amerikai nagykövetség is megkongatta a vészharangot, aminek következtében az USA visszavezényli seregeit ideiglenesen. John Kirby, a Pentagon szóvivője elmondta, hogy az amerikai tengerészgyalogság két zászlóalját és a szárazföldi erők egy zászlóalját küldik Afganisztánba a nagykövetség evakuálásához. Ezen kívül brit és kanadai különleges erőket is küldtek Kabulba, akik feladata az lesz, hogy garantálják a nagykövetségek biztonságát egy esetleges teljes evakuálás esetén. A felforrósodó helyzet ellenére, s annak tudatában, hogy az amerikai hírszerzők elemzései alapján a tálibok egy hónapon belül elfoglalják az afgán fővárost, az amerikai nagykövetség minimum létszámon marad a fővárosban. Ámbár a Pentagon azt is megfogalmazta, hogy ez a helyzet percek alatt megváltozhat.
Bár az elmúlt hétig azt lehetett feltételezni, hogy az amerikai külügy tervei közt az is szerepel, hogy közvetítsen az afgán kormány és a tálibok között a békés rendezés érdekében, ám az utóbbi napok amerikai légicsapásai a tálibok nagyvárosi pozíciói ellen, ezt nagy valószínűséggel ellehetetlenítik. Azt, hogy mi áll az amerikai álláspont-váltás mögött, nem tudni biztosan, ám lehetséges ok az időnyerés a kimenekítésekre és az afgán kormányerők megsegítése. Ezen felül hathatott a döntésre a kínai kormány és a tálibok közti szövetkezés, a közeli kínai tartományokban zajló orosz-kínai hadgyakorlatok, Irán Ománi-öbölbeli viselkedése, illetve Észak-Korea egyre látványosabb közeledése a kínai-orosz szövetséghez. A sort természetesen még végtelenségig lehetne folytatni, egyet azonban látni kell, óriási változás megy végbe a közel-keleti és ázsiai térségben, s ennek fő mozgatórugója Kína és Oroszország.
Jelenleg több opció is elképzelhető az afgán belpolitikában, de talán a két legreálisabbat nézzük. Az első variáció a teljes tálib hatalomátvétel, itt nehezítő tényező, hogy az ország etnikailag rendkívül sokszínű, s bár a legjelentősebb népcsoport a pastu (belőlük jött létre a tálib mozgalom) számuk akkor is csak a lakosság felét adja nagyjából. Nagy számban vannak tádzsikok és üzbégek is, s a különböző népcsoportok jellemzően az ország egy-egy területére sűrűsödnek. Nem mindenki támogatja a tálibokat, s bár jelenleg valóban óriási sikereket érnek el katonailag és területileg, nem lehet teljesen lebecsülni az afgán kormány fegyveres erőit sem.
A második lehetőség, hogy Afganisztánban is párhuzamos kormányzás alakuljon ki területi alapon, mint korábban Líbiában. A legbékésebb módja ennek egy koalíció lenne a jelenlegi afgán kormány és a tálibok közt, de ahogy eszkalálódik a helyzet erre egyre kisebb az esély. Ebben az esetben a különböző irányból érkező, külső ambíciók fékező tényezője lehetne az ország megosztottsága, mindamellett egy ellenséges kétállami állapot súlyos destabilizálódást jelentene az országnak hosszútávon, mind humanitárius, mind biztonsági, mind gazdasági, mind politikai síkon. Jelenleg nem túl reális a tálib és afgán kormány békés kiegyezése, hiszen a tálibok többször kijelentették már, hogy a kabuli kormányt amerikai bábnak tekintik, akivel nem szövetkeznek.
A tálibok valószínűleg már abban sem bíznak, hogy a nemzetközi közösség oldja elszigeteltségüket, s ezért a megfelelési kényszer sem nehezedik a vállukra. Ez érthető, hisz számos példát láthatnak, amikor nemzetközi szankciók kereszttüzében tudnak működni államok, szervezetek, vállalatok – még ha nem is a legrentábilisabb módon. Sok helyütt terrorszervezetként tartják őket számon, ahogy például Oroszországban is, ennek ellenére az oroszok mégis évek óta rendszeresen tárgyalnak a tálib vezetőkkel Moszkvában. Az orosz sajtóban kötelező a tálib szó után mindig zárójelben odaírni, hogy Oroszországban betiltott terrorszervezet, éppen ezért is rendkívül furcsán veszi ki magát a folytonos eszmecsere a Kreml és a tálib vezetők között. A helyzet nem sokban tér el az Egyesült Államokban sem, hiszen az amerikai kormány is tárgyalásokat folytatott a tálibokkal Dohában úgy, hogy a hozzájuk köthető szervezetek egy része fent van az általuk tiltott terrorszervezetek listáján. Ráadásul a harmadik nagyhatalom, Kína jelenleg azzal, hogy külügyminisztere találkozott a talibán vezetéssel, mondhatni kormányszintre emelte őket a gyakorlatban.
Egyelőre úgy tűnik senki sem akar keményebben fellépni a tálibokkal szemben, inkább megelőző intézkedéseket hoznak egyoldalú vagy többoldalú megállapodások keretében az Afganisztánból származó lehetséges veszélyek elhárítása érdekében. Ez a gyakorlatban a határok fokozottabb védelmét, közeli hadgyakorlatokat és a hírszerző szervek térségbeli aktivitását jelenti leginkább. Ahogy maga Oroszország, úgy a többi vele együtt Sanghaji Együttműködési Szervezet és Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete tag sem kíván katonai segítséget nyújtani az afgán kormánynak mindaddig, amíg a tálibok nem fenyegetik területi egységüket. A tálibok természetesen megígérték, hogy erre nem kerül sor. Mindazonáltal kétségtelen, hogy óriási turbulenciát okozott a térségben és a világban is az amerikai kivonulás, különösen az USA, Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Irán, Törökország, Közép-Ázsia, az arab országok és az afganisztáni háborúban harcoló Európai Uniós országok számára.
Az is világos, hogy az afganisztáni kivonulást követő űr betöltése nem csak nagyhatalmi harcok színhelye lesz, sőt leginkább a regionális erők közti szembenállások, vagy együttműködések fokozódhatnak fel. Kína egyre szorosabb kapcsolatot épít Pakisztánnal – leginkább a rajta áthaladó tengeri kikötőbe torkolló útvonalépítés miatt – aki köztudottan nem gátló tényezője a tálib mozgalomnak, s a sikereik felbátoríthatják, ez pedig kihatással lehet az amúgy sem egyszerű indiai-pakisztáni területi és határvitákra. Nem véletlen, hogy India a 2001-ig regnáló tálib kormányt is ellenségesen szemlélte, hiszen abban a pakisztáni ambíciók egyik fegyverét látta.
Az is árulkodó, hogy a pakisztáni és indiai kormány ellentétes erőket támogatott eddig is az afganisztáni belpolitikai életben. Új-Delhinek mindenképpen komoly figyelemmel kell kísérnie az esetleges tálib vezetés és Pakisztán közt kialakuló kapcsolatokat, elsősorban Kasmír és Dzsammu tartományok miatt. A két muzulmán többségű terület felett három atomhatalom vitázik: India, Kína és Pakisztán. Pekinggel a kép India számára még árnyaltabbá és sötétebbé válik. Új-Delhi egyelőre nem hajlandó tárgyalni az új tálib vezetéssel – annak ellenére, hogy elmondásuk szerint nem azonosak a 2001-ig hatalmon levő tálibokkal – míg a többi érintett igen, beleértve Oroszországot, Kínát és Iránt is. Ennek ellenére vannak olyan kiszivárogtatások, melyek szerint az indiai külügyminiszter is tárgyalt Dohában titokban a tálibok vezetőivel.
Az afganisztáni radikális iszlám szervezetek felerősödése, ahogy Indiának nem jelent nyugalmat, úgy Oroszországnak és Iránnak sem, s eddig úgy tűnt Kínának sem a muzulmán ujgurjai miatt, ám azokról úgy tűnik lemondtak a tálibok a kínai együttműködés kedvéért. Nyilvánvaló, hogy kontroll alatt kell tartaniuk Afganisztánt, s ez meglehetősen nehéz feladat, ha az elmúlt évtizedek brit, szovjet és amerikai kísérleteit vizsgáljuk. Már most több információ van arról, hogy a tálib erők is szerfelett megosztottak, számos szélsőségesebb ága van a mozgalomnak, illetve rajtuk kívül felütötte már a fejét az országban az Iszlám Állam is. Azt látni kell, hogy a dohai diplomáciai üléseken résztvevő tálibok, nem biztos, hogy ugyanazt a megközelítést alkalmazzák, mint az egyes afgán régióban harcolók. Ennek ellenére a polgárháborúban erős egységet tanúsítanak, kérdés azonban mi lesz ezzel az egységgel, ha elérik céljukat és átveszik a hatalmat? Ami biztosan kijelenthető még, hogy egységesek az iszlám erősen konzervatív, szunnita ágának képviseletében, a Korán és a Szunna határozza meg közösségeik életét és törvénykezését.
Ha nem sikerül korlátozni a terroristákat – akár a leendő új afgán kormánynak (legyen az tálib, vagy koalíciós), akár a szomszédos hatalmaknak – hamar válhat az iszlám radikálisok még nagyobb gócpontjává, s ráadásul kiváló földrajzi helyzete miatt könnyen áramoltathatnak terroristákat Oroszország és Közép-Ázsia irányába, Kína és India, illetve Irán és a Közel-Kelet államai felé, ahonnan már csak egy lépés az európai földrész. Ennek az eshetőségnek a megfékezésére tagságát tekintve alkalmas lehet a Sanghaji Együttműködési Szervezet (Tagok: Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán. Megfigyelők: Irán, Afganisztán, Mongólia, Fehéroroszország) és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (Tagok: Oroszország, Kazahsztán, Örményország, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Fehéroroszország. Megfigyelők: Afganisztán, Szerbia). Mindkét szervezet elsődlegesen biztonsági és katonai célokkal jött létre, s az afgán válság kapcsán már többízben tanácskoztak az elmúlt hónapokban.
Kína meglehetősen aktív szerepet vállal manapság az afganisztáni kérdésben, talán harmadik nagyhatalomként ő is meg akarja szelídíteni a közel-keleti országot, csak nem a fegyver erejével, hanem a pénz és gazdaság eszközével. A tálib küldöttség és a kínai külügyminiszter között július 28-án, Kínában tartott találkozón a tálibok “megbízható barátnak” nevezték Pekinget. A kínai fél állítólag biztosította a tálibokat arról, hogy továbbra is küld segítséget az országnak, illetve arról is, hogy nem fognak beleavatkozni az afgán belügyekbe, de segítenek megoldani a problémákat és helyreállítani a békét az államban. Azzal, hogy a kínai külügyminiszter (korábban pedig az orosz is) szívélyesen fogadta a tálib erők vezetőit, tulajdonképpen elismerte őket Afganisztán hivatalos politikai erejeként, lehetséges jövőbeli kormányként. A találkozó egyébként a pakisztáni és kínai külügyminiszterek július 24-ei közös nyilatkozata után történt meg, akkor a két ország megállapodott abban, hogy összehangolják politikájukat és szorosan együttműködnek Afganisztánnal kapcsolatban. Ez érthető okokból nem tetszik Indiának, hiszen kifejezetten fenyegető lehet számára ez az összefonódás.
Másfelől érdekesen nyilatkozott Anthony Blinken, amerikai külügyminiszter indiai látogatását követően, amikor úgy fogalmazott, hogy Kína afganisztáni jelenléte pozitív hatású is lehet, szerinte Peking most békés konfliktus megoldásra törekszik Afganisztánban. Mi lehet-e mögött a kijelentés mögött? Egyfelől Kína és a térség többi országa, mint Oroszország, Irán, India, Pakisztán, Törökország, vagy az arab országok kénytelenek sokkal több időt és energiát fordítani Afganisztánra amiatt, hogy véget ért az amerikaiak által hosszú évek óta fenntartott, kényelmes biztonsági status quo. Ráadásul Kína számára Afganisztán kereskedelmi útvonal szempontjából is különösen lényeges lehet, ha sikerülne a kínai-afgán határon át, de annak nehezített földrajzi paraméterei és kiépítetlensége miatt inkább a Kína-Pakisztán-Kabul útvonalon keresztül elérnie szárazföldön Iránba, megszabadulna az állandó tengeri fenyegetettségtől az Indo-csendes-óceáni térségben. Ott ugyanis egyre markánsabb és látványosabb katonai együttműködést láthatunk a QUAD Négytagú Biztonsági Párbeszéd keretein belül az USA, Japán, Ausztrália és India részéről, mely egyértelműen Kína megfékezésére jött létre.
Peking legnagyobb kereskedelmi és energiahordozó-beszerző útvonala az Ádeni és Perzsa-öbölből, az Arab-tengeren keresztül fut az Indiai-óceánon át a Dél-kínai-tengerig, ám ez az útvonal az Egyesült Államok és szövetségesei által egyre intenzívebben ellenőrzött katonailag. Ha valamilyen oknál fogva elvágnák csak egy rövid időre is a kínai teherszállító hajók útját az komoly csapást mérhetne a kínai gazdaságra, s ezt a függőséget hivatott csökkenteni az északi tengeri útvonal, a Mianmaron keresztül tervezett szárazföldi út a Bengáli-szorosba, a Pakisztánon keresztül húzott arab-tengeri kikötőbe torkolló útvonal terve, illetve a közép-ázsiai országokon, vagy Afganisztánon, vagy Pakisztánon keresztül tervezett hatalmas tranzitútvonal, mely Iránba érve már egyenesen kijuthat akár az Arab-, akár a Kaszpi-tengerre, ahonnan egyenes már az út a hatalmas európai piacra. Afganisztán kínai megoldása megfékezhetné a terrorizmust amerikai befektetett pénz és energia nélkül, ráadásul kiszorítaná a stratégiailag elképesztően fontos Indo-csendes-óceáni térségből a kínai hajók egy nagy részét.
A tálibok nyilvánvaló, hogy főként azért utaztak Kínába, hogy biztosítsák Afganisztán és leendő kormányuk számára a támogatást, mind gazdasági, mind politikai síkon. Minderre pedig képes Peking, ha kell elismeri őket majd, illetve segít biztonságosabbá tenni az országot saját útvonalai védelmére. Nem utolsó tényező Afganisztán ásványi kincsekben gazdag területe sem, a kínai ipar számára rendkívül lényeges lenne újabb forrásokhoz jutni áron alul, ahogyan azt teszi a szankcionált iráni és venezuelai olajjal is.
Az, hogy a tálibok tanultak-e a 2000-es évekből és lesz-e változás a vezetési módjukban abban az esetben, ha hatalomra jutnak, elképzelhető. Több kijelentést tettek arra, hogy az iszlám és az afgán hagyományokhoz mérten ugyan, de jobb jogi helyzetet teremtenek a nőknek és a vallási kisebbségeknek, ezen kívül az országon belüli terrorszervezetek burjánzását is gátolni fogják. Valamilyen szinten ez létfontosságú is, hiszen ez váltotta ki a 2001-es amerikai inváziót és bukásukat is, illetve komolyan szúrnák ezzel a szemét az olyan nagyobb hatalmaknak, mint Oroszország, Kína, Irán, Törökország, az USA, vagy az Európai Unió. Az más kérdés, hogyha még a legőszintébb szándék is vezérelné őket a különböző radikális iszlamista szervezetek likvidálására, meg lenne-e hozzá a kellő erejük, egységük?
Humanitárius katasztrófa bekövetkeztét jósolják a világon szerte, s kétségtelen, hogy sokan menekülnek, ráadásul már most súlyos éhínség van kialakulóban, nem beszélve a vízhiányról. Ha visszaidézzük a szovjet visszavonulás utáni állapotokat az országban, semmi jóra nem számíthatunk most sem. Polgárháború, éhínség és menekültek millió jellemezték az akkori helyzetet, vajon most miért lenne másképp?
Komoly aggodalommal tölt el több nyugati államot, de Törökországot is a nők helyzetének romlása egy esetleges tálib kormány visszatértével. A demokratikus afgán kormány több reformot hajtott végre ezen a téren, többek közt a lány gyermekek és nők oktatása terén. A tálibok követte saría azonban nem engedélyezi ezt. Számos kérdés izgathatná a világot még Afganisztánban, ami legalább ennyire súlyos, ha nem súlyosabb, de miért éppen ez iránti aggodalmukat fejezik ki sokan a világban? Nem szabad elfelejteni, hogy Afganisztánban hatalmas népességnövekedés figyelhető meg a 2000-es évek óta, míg 1960-ban még a kilenc milliót sem érte el a lakosságszám, mára közel negyven millióan vannak. A nők oktatásának engedélyezése bizonyítottan csökkenti a születések számát (ezt láthattuk Kínától Bangladesig sok országban a közelmúltban), ha ezt újra megtiltják tovább növekedhet a közel-keleti ország lakossága, ami geopolitikai szempontból nem előnyös sem a regionális hatalmaknak, sem a menekültek célállomásait jelentő országoknak.
Az Európai Unió első ránézésre meglehetősen elveszettnek tűnik az afganisztáni események kibontakozása kapcsán, sajnos második ránézésre sem látjuk Brüsszel elképzelését a tálib vezetés hatalomátvételével járó fenyegetések kezelésére. Két súlyos következménnyel mindenképp számolnia kell Európának; az egyik az afganisztáni polgárháború következtében meginduló menekültek okozta kihívások, illetve az elmúlt húsz év, USA melletti katonai szerepvállalás miatti, lehetséges terrormerényletek a radikális afganisztáni iszlamista szervezetek részéről.
A menekültek kapcsán már láthatjuk, hogy Ankara zsaroló pozíciója még jobban fel fog erősödni, hiszen az afgán menekültek feltartóztatását is tőle várja Brüsszel. Ez még erősebb helyzetet teremt Erdogannak akár a görög-török kérdéssel, akár az Európai Unió területén élő törökökkel és muzulmánokkal kapcsolatban.
Ráadásul nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az afganisztáni rendezés kapcsán kulcsszerepet vállaló Kína, egyik legfőbb szövetségese a témában Pakisztán, akit a legutóbbi török külügyminiszteri nyilatkozatban nem csak, hogy baráti, hanem testvéri népnek neveztek. A törökök is intenzív ráhatással kívánnak lenni az afgán folyamatokra, főként az ország területén élő több millió türk miatt. Láthatjuk, hogy Törökország pániszlamizációt és pánturanizmust forszírozó külpolitikája számára is van lehetőség Afganisztánban.
Ahogy a nyugati szövetségesek menekítik ki irdatlan tempóban állampolgárjaikat, Európa egyes országai ugyanilyen pánikszerűen próbálja visszaküldeni az afgán menekülteket szülőföldjükre. Legutóbb Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Görögország és Hollandia belügyminiszterei sürgették az Európai Uniót, hogy tegyék intenzívebbé a tárgyalásokat az afgán kormánnyal a sikertelen menedékkérők visszatoloncolásával kapcsolatban. Érthetők az aggodalmak, hiszen ma-holnap már nem lesz kivel tárgyalnia Brüsszelnek, ha a tálibok átveszik az ország kormányzását, sok kétség merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a korábban ellenük harcoló nyugati hatalmakkal milyen viszonyt fognak ápolni a tálibok.
Ráadásul, ha Kínával, Oroszországgal és a környező országokkal sikerül kialakítani működő munkakapcsolatot, illetve kínai segítséggel fellendíteni az afgán gazdaságot, nem is lesznek rákényszerülve a Nyugat elismerésére, hiszen ott lesz nekik a Kelet. Ebben az esetben az EU néhány nappal ezelőtti figyelmeztetése sem fog különösebb félelmet kelteni a tálibokban, melyben elszigeteléssel fenyegették meg őket, ha folytatják az erőszakos hatalomátvételt. Peking kezében pedig, ahogy Ankara kezében is, fegyver lehet az afgán kérdés a jövőbeli brüsszeli tárgyalások során, amit be tud vetni, amikor amerikai nyomásra az EU Kína visszavetésére szolgáló lépésekről szeretne dönteni.
Bár egyes brüsszeli képviselők úgy gondolják nem kell Afganisztánból nagy migrációs hullámra készülni, számos tagország már valóban égetőnek találja a problémát. Nem lehet eltekinteni azon tények felett sem, hogy csak idén több mint 360 ezer afgán hagyta el az országot, és a kialakult harcok miatt több millió ember volt kénytelen országon belül is menekülni. A súlyos aszály és a Covid-19 fellobbanása pedig csak extra töltetet ad a migrációs folyamatoknak. Az elmúlt 6 évben majdnem hatszázezer afgán kért menedékjogot valamely Európai Uniós országba, ezzel a második legnagyobb kiinduló országgá vált mára. A belga menekültügyi államtitkár nyilatkozata mindenképpen figyelemreméltó, mivel teljesen ellentétes az ország és az EU 2015-ös politikájával, akkor a szíriai menekültekkel kapcsolatban egészen más volt a megközelítés: „Az, hogy egy ország régiói nem biztonságosak, nem jelenti azt, hogy az adott ország minden állampolgára automatikusan jogosult a védelemre!
Mindenesetre sokatmondóak az európai lapokban közölt vélemények is, melyek sorra figyelmeztetnek azokra a veszélyekre, amiket a tálib vezetés és az afganisztáni polgárháború okozhat Európa számára. A Politico európai kiadványa egyenesen úgy fogalmaz, hogy a kontinens államvezetői sokkban vannak a félelemtől és tehetetlenségtől. Az európai országok most premierben nézhetik végig, ahogy a 2002 óta Afganisztánba küldött hatalmas pénzügyi és más segélyek, a katonai költségek és emberéletek értelmetlen áldozattá válnak azzal, hogy a táliboknak újult erővel, hatalmas lendülettel és katonai fölénnyel sikerül szép lassan a nyugati támogatású, afgán kormányt kiszorítania az országból. Csak Németország az elmúlt húsz évben több mint 150 ezer katonát küldött Afganisztánba, ebből közel hatvan vesztette életét, a hadműveletek pedig mintegy 12,5 milliárd euróba kerültek az országnak.
Az egyre gyorsabb tempóban kapituláló nyugati erők és afgán kormányzati tisztségviselők – beleértve Ashraf Ghani elnököt is – ténye azt jelenti, hogy feladták az országot a táliboknak, akik amellett, hogy fegyveresen veszik vissza 2001-ben elvesztett hatalmukat, elkezdték kiépíteni nemzetközi kapcsolataikat Kínával, Oroszországgal, Pakisztánnal, Iránnal, Törökországgal. Egy biztos; Brüsszelből nézve mindez nem hangzik jól.

Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek