MKT: budapesti diák nyerte a Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, Fekete Iván Csaba nyerte a 2021-2022-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntőjét – közölte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) pénteken az MTI-vel.

A versenyre csaknem 200 középiskolás jelentkezett az ország 29 településének 56 középiskolájából, valamint 11-en a Felvidékről és hárman a Vajdaságból. A járványhelyzet miatt a vetélkedő írásbeli feladatait online oldották meg a versenyzők, akik közül kilencen jutottak be a döntőbe, ahol szóban adtak számot tudásukról a szakmai zsűri előtt. Az első öt helyezett képviselheti Magyarországot a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében, amelyet 2022. szeptemberben Budapesten rendeznek majd.

     Itt cseh, lengyel, szlovák, görög és a szervezők tervei szerint kínai diákokkal mérkőznek meg a legjobb magyar diákok. A közlemény szerint a Közgazdasági Diákolimpia nemzeti döntőjében második helyezést ért el Székács Márk, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója, harmadik lett Kuknyó Guidó, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja.

     Rajtuk kívül a nemzetközi döntőbe jutott Németh Regina, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumának tanulója és Sőregi Nóra, a budapesti BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanulója. Kiemelték, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében a nemzetközi döntőben dobogós helyezést elérő diákok 30 többletponttal gazdagodnak a szakirányú egyetemi felvételi eljárásban.

     A Magyar Közgazdasági Társaság 2018 tavaszán kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel. Részben ehhez az együttműködéshez kapcsolódva a négy országban a 2021-2022-es tanévben is megrendezték a Közgazdasági Diákolimpiát. Az MKT szervező partnerei a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, valamint a Pénziránytű Alapítvány voltak.

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek