Módosítják a boltok zárását?

Változhatnak az üzletek korlátozási rendeletei, általános zárás helyett négyzetméter-alapú korlátozást, plázaszabályozást és a szolgáltatásokra vonatkozó új szabályokat rendelhet el holnap a kormány – értesült a 888.hu.

„Harcosak, újranyitást akarnak” – ezzel kezdte a közösségi oldalára feltöltött videót Orbán Viktor miniszterelnök a portál szerint, majd azzal folytatta, hogy csak az összes 65 év feletti regisztrált állampolgár beoltása után kezdődhet az enyhítés, mert az élet védelme a legfontosabb.

Az időzítés nem véletlen: szerdán tárgyalja a kormány a kamara további javaslatait, így azt is, hogy általános zárás helyett a négyzetméter-alapú korlátozást vezetik be, a plázák nyitvatartásának újraszabályozását és a szolgáltatásokra vonatkozó új szabályokat.

Napokkal korábban a Magyar Orvosi Kamara is változtatást sürgetett, azonban ellenkező előjellel: ők további szigorításokat követeltek, így pl. azt is, hogy még csökkentsék a nyitva tartó kereskedelmi egységekben tartózkodók számát, valamint azt is, hogy a három főnél nagyobb csoportosulásokat tiltsák be.

Ha lesznek is újabb döntések, azokat valószínűleg csütörtök-péntek folyamán fogják bejelenteni.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek