Molnár Rozália- Fényszilánkokon át az örökkévalóságba

Egy napsütötte délutánra beszéltük meg a találkozót Molnár Rozália üvegmozaik-készítővel. A csinos, idén jubiláló hölgy magas sziluettje tűnik fel – sportos, fiatalos, látni, hogy ad magára.

– Ötven éves vagyok és van egy kicsi fiam. Miatta is strammul kell tartanom magam, hogy ha kell tudjak szaladni is.

– Enyhe tájszólásából hallani lévai származását, Rozália ugyanis ott dolgozott nevelőtanárként.

– Imádom a tehetséget: rajz, kézművesség, ének, és a soha nem múló szerelmem, a sport terén is. Válogatott röplabdás voltam, így szívesen oktattam testnevelést is. Szerettem a tanári hivatásom.

– Az élet azonban más irányba sodorta őt. Ma már a Szlovákiai Művészek Alkotó Szövetségében is elismert autodidakta művésznőként köszönthetjük.

– Újra férjhez mentem, és két idősebb gyermekem után megszültem Hunort is, aki egy igazi áldás. A katolikus hitközösség frontembere, állandó ministráns, és a Mária Rádió adásának megszólalója. Tízéves kora ellenére, úgy tud nyilatkozni a hitről, ahogyan még a felnőttek közül is kevesen.

– Az áldások pedig tovább szóródtak a művésznőre, végül is jelenlegi munkája is a hitéből fakad. Ujján egy Lourdes-i gyűrű, fülbevalóján is keresztény tematika – ahogy beszélgetünk, sokszor elmélkedik az isteni gondviselés varázslatosságán. Szinte kérdeznem sem kell, belekezd a történetébe.

– Lányom, Panni üvegvitrázs szakon tanult, mégis más irányba ment el. Az üvegek ott maradtak, én pedig csak takarítgattam és nézegettem őket. Amikor elkezdett érdekelni a szakma, beavatott, hogyan és mivel kell vágni, roppantani, csiszolni. Az építkezésünk során pedig már arról is volt sejtésem, hogyan kell fúgázni. Itt semmi sem selejt, mindent összegyűjtök, és húsos dobozokban tárolom. De volt már, hogy elfogyott az üvegem, és idő szűke miatt az Ikea-s polcaimat szedtem szét anyagért.

–  Honnan  jött az ötlet, hogy a közönség elé vigye műveit?

– Első képeimet saját örömömre mind ajándékba készítettem, és a házunk minden szobáját feldíszítettem.”

– Ekkor elő is kerül a fényképgaléria, hogy lássam, amiről mesél.

– Másfél év után, Dolán György festőművész látogatott meg minket és azonnal kijelentette, hogy ezt közönség elé kell vinni. Léván tartottuk meg első kiállítást a Reviczky-házban, melynek bátyám, Wirth Jenő igazgatója. Ehhez vissza kellett kérnem az elajándékozott képeket, de természetesen készítek helyette újakat a tulajdonosoknak, és valamit mindenképp javítok is rajtuk.

– Több százan vettek részt a megnyitón, nagy rácsodálkozással, szeretettel és elismeréssel fogadták Rozika debütálását.

– Dr. Szilas László, a Rendvédelem Alapítvány elnöke olyannyira értékesnek tartotta a munkáimat, hogy elkezdte a következő kiállításhelyszíneket intézni. Laci csupa szív, szókimondó úr. Nagyon kedveljük és kölcsönösen segítjük egymást.

– Neki köszönhetően a vándorkiállítás Vác, Miskolc, Székesfehérvár, Dunaszerdahely, Nagymegyer városaiban egy-egy hónapot töltött – jelenleg/legutóbb Budapesten, a Duna Palotában látható. A legnagyobb kiállítás az észak-komáromi Limes Galériában volt, 43 képpel.

– Az első gondolatom az volt, hogy kéne a terembe egy kereszt, de Virágsugárút néven készült egy pünkösdi rózsa is.

– Aztán az esztergomi dzsámiba tervezett kiállítás némi bonyodalomba ütközött.

– Laci meghívta a török nagykövetet is. Persze amikor kiderült, hogy keresztény a tematika, a teljes portfóliót leszedették. Nem is bántam, mivel az egésznek a sava-borsa épp a szentképek. A Jóisten végül jól rendezte, a ferences gimnáziumban és az arra épülő templomban installáltuk újra a tárlatot.

– Rozália készít ajándékot bármilyen alkalomra, sőt, jótékonysági tervei is vannak.

– Szeretnék a Teréz anya Óvodának egy képet készíteni, valamint a Mária Rádió részére árverésbe bocsájtani egy művet.

– Ha megrendelésre készít valamit, végül nem muszáj elvinni az alkotást.

– Ilyen még nem fordult elő, és sokszor fájó szívvel adom oda a végeredményt.

– Hátfájással jár a munka és veszélyes az eljárás.

– Volt, hogy egy üveglap végigvágta a lábam és először észre se vettem – épp hogy csak nem kellett összevarrni. Hunor is gyakran van velem a dolgozószobában – megrajzolom a széleket, összeroppantom az üveget, ő pedig kiragasztgatja csíktól csíkig, akár egy kifestőt. Gyakran ő ad a képeimnek címet: így született például a Fura falu. A kiállításon pedig el is várja, hogy említést tegyek róla.

Rozikát a jövő évre már Párkányba, Tapolcára, Szímőre és a füleki várba is meghívták. Újabban építkezési polisztirénben és csendéletekben is gondolkodik, de nem csak etéren hódol kreativitásának.

– Évekig varrtam ruhákat – a képekbe is itt-ott beletoldok egy csipkét például. Ma már varrónő készíti a báli ruháimat, én csak kidekorálom, Olgi barátnőm pedig filcből és gyöngyökből már nem egy darabhoz készített kiegészítőket – az egyediségeket ki is állítja.

– Itt ismét megmutatja, miről is van szó.

– Olyan ő nekem, mint a lelki társam. Olyannyira, hogy Két lélek, egy út címmel, már együtt turnézunk mindkét tárlat: az Ékes jelek és a Fényszilánkok.

Kincső Milány