Mórahalom az idősek szolgálatában

Mórahalom kiemelt figyelmet szentel időskorú lakosainak. Gondoskodik a rászoruló emberek ellátásáról, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Nem rég, éppen e tevékenységeinek elismeréseként idősbarát díjat vehetett át.

A díjat 2004-ben a szociális miniszter és a belügyminiszter alapította az Idősügyi Tanács javaslatára. Az elismerést azoknak a településeknek adják, amik az alapfeladatok elvégzése mellett bevonják az idős lakókat a város életébe, hasznos kulturális, egészségügyi és szabadtéri programokat szerveznek, összefognak a civil szervezetekkel az idősek jogainak érvényesülése érdekében és példamutató bánásmódban részesítik mindazokat, akik korukból kifolyólag már sokat megéltek.

A mórahalmi önkormányzat célja a szükségletekre épülő szolgáltatási rendszer fenntartása és bővítése, hogy minden idős vagy idősödő polgár lelki, szociális és egészségi állapotát jobbá tehessék.

A díj átadásával arra kívánják ráirányítani a figyelmet, hogy az időspolitika rendkívül fontos és az önkormányzatok kiemelkedő szerepet játszanak az idős emberek életkörülményeinek javításában. A kitüntetéssel járó másfél millió forintot természetesen idősügyi tevékenységekre kell fordítani.

A város ezt az összeget a Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézmény közösségi terének otthonosabbá tételére szánja. A pénzből ülőgarnitúrát, asztalokat és székeket, okostévét és hangtechnikai eszközöket vásárolnak, amelyekkel a közös klubfoglalkozásokat, közösségi rendezvényeket szeretnék élvezhetőbbé tenni az idősek számára.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: delmagyar.hu


Hasonló cikkek