Mórahalom is támogatja a pandémia árváit

Nemrég arról írtunk, hogy a város színesebbnél színesebb programokkal várja vissza látogatóit. Most pedig jótékony felajánlást tett a járvány miatt árván maradt gyerekek megsegítéséért.

Sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Nógrádi Zoltán polgármester a jó hírt, miszerint A Tenkes kapitánya című színházi élményből befolyt hasznot az Áder János által, a Covid -19 miatt szörnyű tragédiát átélt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítványnak ajánlják fel.

 A darab június 16-án lesz látható a Patkó Lovas Színházban, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában, tudtuk meg a moranettv.hu –tól.

Pillanatkép a Patkó Lovas Színház  egyik darabjából  – Fotó: moranettv.hu

Magyarországon eddig több mint 800 gyermek veszítette el legalább egyik szülőjét a koronavírus miatt. Kétségkívül ők a pandémia legnagyobb áldozatai, és ne feledjük, hogy védőoltás és védekezés ide vagy oda a járvány még mindig tart. Ezért sajnos nincsen kizárva, hogy ez a szám még növekedni fog.

Most bárki segíthet a gyerekeken, akár úgy is, hogy színházjegyet vásárol. A mórahalmi kulturális élet szervezői ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az árvaságra, mint a járvány okozta súlyos társadalmi problémára.

Ezek a gyerekek tényleg megérdemelnek minden segítséget, hiszen borzasztó traumán estek át. Lelkileg is fel kell valahogy gyógyuljanak a vírusból, amit csak támogatással érhetnek el. Szükségük van a társadalmi összefogásra.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek