Most többet segíthetünk adónk 1 százalékával, mint valaha!

Hat karitatív szervezet a “Maradj otthon” kihíváshoz csatlakozva közös felhívásban buzdít az adó 1 százalékának felajánlására.

A Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Karitászt Támogató Alapítvány (Katolikus Karitász) azt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy “odaadom” elnevezéssel közös figyelemfelhívó akciót indítanak, hogy idén minél többen rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról.

Elmondásuk szerint a koronavírus elleni küzdelem nem várt próbatétel elé állította a hazai karitatív szervezeteket. A segélyszervezetek arra számítanak, hogy kevesebb vállalatnak és magánszemélynek lesz lehetősége arra, hogy a járvány után a megszokott módon adományozzon. Éppen ezért szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne feledkezzenek meg személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásáról, amelyre pontosan egy hónap áll még rendelkezésre.

2019-ben az elvi keret 17 996 348 880 forint (kizárólag a civil 1 százalékot tartalmazó adat, az egyházi 1 százalék ebben nem szerepel) volt, melynek kevesebb mint feléről, 8 715 956 385 forintról rendelkeztek az adózók, ez csaknem 1,7 millió ember felajánlásából tevődött össze. Tehát 2019-ben valamivel több, mint 9 milliárd forinttól estek el a civilek.

Az 1 százalék felajánlásának több mint kétharmada tavaly már online történt. Mivel az e-bevallás lehetővé tette, hogy az adózó rá se nézzen az adóbevallására – hiszen a NAV megcsinálja helyette -, sokan elfelejtik az 1 százalék felajánlását – írták közleményükben a karitatív szervezetek.


Hasonló cikkek