Moszkva a mobiltelefonáló katonáit hibáztatja az ukrán légicsapásért

Moszkva szerint az újévi rakétatámadást, amely legalább 89 orosz katona halálát okozta, az tette lehetővé, hogy a katonák a mobiltelefonjukat használták, így ugyanis az ukránok pontosan be tudták mérni célpontjukat. Ez eddig a legnagyobb számú halálos áldozat, amelyet Oroszország elismert a háborúban.

 

Ukrajna szerint azonban 400 katona halt meg és további 300 megsebesült

 

Ukrajna szerint azonban 400 katona halt meg és további 300 megsebesült a megszállt donyecki területen fekvő Makiivkában, egy sorkatonák kiképzésének helyt adó iskolaépület elleni támadásukban.

Oroszország közölte, hogy újév napján, helyi idő szerint 00:01-kor hat rakétát lőttek ki az amerikai gyártmányú Himars rakétarendszerből a szakiskolára, amelyek közül kettőt lelőttek.

Az ezred parancsnokhelyettese, Bahurin alezredes is a halottak között van – közölte szerdán a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy egy bizottság vizsgálja az incidens körülményeit.

 

A vizsgálat során bűnösnek talált tisztviselőket bíróság elé állítják

 

“Már most nyilvánvaló” azonban, hogy a támadás fő oka a mobiltelefonok jelenléte és tömeges használata volt az ukrán fegyverek hatósugarában, annak ellenére, hogy ez tilos – állapítja meg a közlemény. A vizsgálat során bűnösnek talált tisztviselőket bíróság elé állítják, és lépéseket tesznek a hasonló esetek jövőbeni megelőzésére – állítják.

A makiivkai szakközépiskola épülete tele volt sorkatonákkal, akik a Putyin elnök által szeptemberben elrendelt részleges mozgósítás során behívott 300 ezer ember közé tartoztak. A rommá lőtt helyszín közelében lőszert is tároltak.

Egy moszkvai helyi politikus, Andrej Medvegyev szerint előre látható volt, hogy a katonákat fogják hibáztatni, nem pedig azt a parancsnokot, aki azt a döntést hozta, hogy ennyi katonát egy helyen szállásoljanak el.

Forrás: euronews.com

A nyitókép illusztráció.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek