Moszkva ismét megerősítette, hogy kész Washingtonnal kölcsönösen szavatolni az egymás belügyeibe való be nem avatkozást

Memorandumot juttatott el az Egyesült Államok moszkvai nagykövetéhez az orosz külügyminisztérium, amelyben megerősítette készségét arra, hogy Moszkva és Washington kölcsönösen biztosítsa egymást a belügyekbe való be nem avatkozásról

– közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Marija Zaharova szerint az emlékeztetőt múlt csütörtökön adták át Jon Huntsman nagykövetnek. A dokumentum szerint Moszkva kész levélváltásban vagy más formában Washingtonnal kölcsönösen szavatolni az egymás választási és egyéb belpolitikai folyamaiba való be nem avatkozást. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy erre Oroszország, egyebek között a bizalmatlanság leküzdése érdekében először azt követően tett javaslatot, hogy megkezdődött “az abszolút alaptalan vádaskodás“, miszerint Moszkva beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba.

Zaharova szerint Oroszország kezdeményezte, hogy garanciákat foglalják bele a Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök között a G20-csoport júliusi, hamburgi csúcsán megtartott találkozójának közös nyilatkozatába, ám az amerikai fél kitért ez elől. Ezt követően az orosz diplomáciai tárca július 17-én azt kezdeményezte, hogy a két külügyminisztérium levélváltásban biztosítsa egymást arról, hogy kötelezik magukat az egyenlőség alapján folytatott államközi párbeszéd alapvetői normáinak betartására, így arra is, hogy tartózkodnak az egymás belügyeire való hatásgyakorlástól.

Moszkva abban bízott, hogy a garanciák kölcsönös átadása az ENSZ-közgyűlés általános vitájának idei nyitóhetén megtörténhet, ám az amerikai külügyminisztérium szeptember 15-én kézbesített levele értelmében “a javasolt ígéret nem szolgálja majd az orosz-amerikai kapcsolatok javításának célját.”

Zaharova értelmezésében ez azt jelenti, hogy bizonyítást nyert az amerikai választásba való orosz beavatkozás légből kapott mivolta, valamint az, hogy Washington nem kívánja magát ígéretekkel megkötni magát és fenntartja magának azt a jogot, hogy beavatkozzon mások belügyeibe.

A szóvivő az orosz belügyekbe történő közvetlen beavatkozással vádolta meg az amerikai külügyminisztériumot, amelynek állásfoglalása szerint Oroszország nyomást gyakorol az elnökválasztás jelöltjeire és a választókra, valamint “szigorú eszközöket” alkalmaz egyes “független hangok” ellen és nem biztosítja az emberi jogokat. Zaharova mindamellett sürgette, hogy Washington ezen állításait támassza alá bizonyítékokkal.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek a szerdai The New York Timesban közölt cikkére reagálva, amely egyebek között azt állította, hogy addig normalizálódik a viszony Washington és Moszkva között, amíg az ukrajnai helyzet békés úton nem oldódik meg, Zaharova kijelentette: a “megszokott ügymenetet” visszaállítani a kétoldalú viszonyban mindaddig nem lehet, ameddig Washington nem vizsgálja felül agresszív politikáját és nem szolgáltatja vissza a lefoglalt orosz diplomáciai tulajdont.

Marija Zaharova hangot adott véleményének, hogy a Szocsiban január 29-én és 20-án megrendezendő szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusának megakadályozása lehetett a célja annak, hogy az arab országban szerdán rakétatámadást intéztek a hmejmími orosz légitámaszpont ellen. Hangsúlyozta, hogy a bázis körül kiépített, több rétegű rakétavédelem bebizonyította hatékonyságát.


Hasonló cikkek