Motorháztetőn vitte magával az elütött közterest

Vasárnap történt az eset Budapesten, ami miatt a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indított eljárást

Nem mindennapos eset történt az elmúlt hétvégén a rendőrség közlése szerint: két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állított meg egy autóst 2021. július 18-án 15 óra 20 perc körül Budapesten, a III. kerület Hídfő utcában, de amikor a férfit adatai igazolására szólították fel, ő ennek nem tett eleget, majd gázt adva elindult úgy, hogy a kocsi előtt állő egyik közterület-felügyelőt elütötte.

Az ügy egyetlen sértettjét

közel 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával,

amíg a férfi a földre nem esett. A cserbenhagyó autós ezután elmenekült a helyszínről.

Az intézkedő közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba, más nem sérült meg az eset során.

Mivel a rendőrség az eset után keresni kezdte az addig ismeretlen személyt, a helyszínről elhajtó 22 éves férfi közel egy nappal később, 2021. július 19-én 14 órakor önként bement a rendőrségre, miután megtudta, hogy keresik.

V. L. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás tartama alatt bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették a rendőrség közleménye szerint.


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek