Moziünnep sok zenével

Befejeződött a tíz napon át tartó Jameson CineFest. A 11. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a világ filmművészetének legfrissebb alkotásait mutatta meg a nézőknek.

Magyarországi premierként több mint 130 filmet (nagy- és kisjáték, dokumentum, valamint animációs filmet) tekinthetett meg a közönség, és a versenyprogramon kívül négy ország (India, Szlovákia, Spanyol- és Franciaország) alkotói kaptak lehetőséget a személyes bemutatkozásra is.

A fesztivál versenyfilmjei között a nemzetközi zsűri a következő műveket ítélte a legjobbnak: nagyjátékfilm kategóriában Reisz Gábor: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a kisjátékfilmek között Guy Lichtenstein: Születésnapi ajándék, a dokumentumfilmeknél Halász Glória: Dr. Lala, és az animációs filmek között a japán Yantong Zhu: Tehén a tejesbögrémben című alkotása lett a legjobb.

Az 5 éves CineClassics sorozat középpontjában most Tolnay Klári, Sára Sándor, Orson Welles művészek álltak, és CineFest Életmű-díjat kapott Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr. Az idei filmünnepet számos workshop, mesterkurzus, szakmai rendezvény színesítette, Miskolc főterén pedig ismert énekesek és együttesek teremtettek fesztiválhangulatot. Koncertet adott Csepregi Éva, Zalatnay Sarolta, Soltész Rezső és a miskolci Reflex zenekar.

A Táncdalfesztiválok korszakát megidéző koncertek mellett a fiatalok is találhattak maguknak megfelelő programot. Fellépett többek közt a The Carbonfools, a Magashegyi Underground, az Ildi Rider, a Kerekes Band és a Bíborszél.

A sztárvendégek között ott volt Korda György és Balázs Klári is, akik ezúttal a színpadra hívtak néhány ifjú rajongót a miskolci közönségből.

 

(Szöveg és fotó: Vona Ildikó)


Hasonló cikkek