1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette az addigi történelem legnagyobb háborúja. A világháború a leírás szerint: olyan katonai konfliktus, amely a világ több országát érinti, a hadműveletek egyidejűleg több kontinensre és óceánra kiterjednek. Az első világháborúban a benne résztvevő gyarmattartó országok birodalmaik egész területéről besoroztak katonákat, így a háború mind az öt földrészre kiterjedt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia ezzel a háborúval a vesztébe rohant. A legnagyobb veszteségek a Magyar Királyságot érték. Holott 1867-ben hivatalosan ezen a napon alakult meg az Osztrák–Magyar Monarchia. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya aláírásával ekkor szentesítette a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság között létrejött kiegyezés törvényeit és rendelkezéseit.
A háború előzménye
A háború közvetlen ürügye a szarajevói merénylet volt. Kitörésének valódi okai azonban másutt keresendők. A 19. század végére kialakul egy világrend, a gyarmatok újraelosztása pedig több államnak vágyálma volt. Ennek előzménye, hogy a század utolsó harmadára kiépült a monopolkapitalizmus, azaz az imperializmus. A gazdasági növekedés fenntartása érdekében a nemzetgazdaságok először saját piacukat nőtték ki, majd új piacokat is, az új piacokon nyersanyag szerzés céljából is terjeszkedni kezdtek. És ez válik a konfliktus fő forrásává, az új nemzetállamok (Német-, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia) számára már nincs elegendő szabad terület. Megindul a harc a világ újrafelosztásáért. A gyarmatosításba újonnan bekapcsolódó Németországnak már nem jutott elég terület, ezért csak egy mód volt rá, hogy új területeket szerezzenek, az pedig a háború volt. A merénylet pedig ürügyül szolgált.
A 19. század végére kialakultak az új érdekeknek megfelelő katonai tömbök is, először a központi hatalmak (nevét a földrajzi elhelyezkedése alapján kapta), 1879-ben kettős szövetség (Osztrák-Magyar Monarchia és Németország között), 1882-ben hármas szövetség (A monarchiához és Németországhoz csatlakozott Olaszország). E tömb fenyegetésével szemben alakult ki az antant, 1893-ban a francia-orosz, 1904-ben francia-angol (entente cordinala – szent szövetség), 1907-ben angol orosz megállapodás.
A századfordulón egyébként több katonai konfliktus is végbe ment. Gondoljunk csak a két marokkói válságra vagy a két balkáni háborúra.
A közvetlen ok
Az európai hatalmakat a török uralom alól felszabadult Balkán újrafelosztása is szembeállította. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmokat dédelgető Szerbia számára elfogadhatatlan volt. A két ország éles ellentéténél fajsúlyosabb probléma volt Oroszország és a Monarchia viszonya, mivel Szerbia Oroszország pártfogoltja volt. A Monarchia félt attól, hogy a kis balkáni államok területi növekedése az orosz befolyás növekedését hozza magával, ezért ellene volt ezen államok területszerzéseinek. Az első Balkán-háborúban a kis államoknak sikerült új területeket elhódítani az Oszmán Birodalomtól, amit részben a háború után a nagyhatalmak is megerősítettek 1913. május 30-án, a londoni egyezményben. Azonban Albánia létrejötte és a kielégítetlen expanziós igények miatt egy hónap múlva kitört a második Balkáni-háború, amelyben a balkáni államok egymással harcoltak. A háború másfél hónap után, augusztus 10-én a bukaresti békével ért véget. A balkáni államok ezúttal sem voltak elégedettek az új határvonalakkal, ezért a világháború során ismét szembekerültek egymással.
A boszniai annexió után a szerb nacionalista szervezetek – a szerb kormány támogatásával – merényletek elkövetését tervelték ki. Ilyen szervezet volt a Fekete Kéz is, amely szervezet első terve Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia kormányzójának meggyilkolása volt, de még a tervezés során elvetették ennek a megvalósítását. 1914 tavaszán viszont megtudták, hogy a Monarchia trónörököse Szarajevóba érkezik, így ő lett az elsődleges célpont.
1914. június 28-án Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinándot. 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal éppen az volt a Monarchia célja, hogy demonstrálja erejét a forrongó Balkánon. A délelőtt folyamán merényletet kíséreltek meg a trónörökös ellen, amit ugyan ő maga sértetlenül túlélt, ám kíséretének egyik tagja – egy katonatiszt – megsebesült. Nem sokkal később Ferenc Ferdinánd útra kelt, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet. Ekkor esett áldozatul. Egy szerb nacionalista diák Gavrilo Princip lelőtte a trónörököst.
A trónörökös temetése után Vilmos német császár biztatta Ferenc Józsefet az ultimátum megküldésére, és garantálta a német támogatást egy esetleges háborúban. Két nappal később az osztrák-magyar kormányülésen arról tanácskoztak, hogy Szerbia megtámadásával az Orosz Birodalommal is szembekerülnek, de nem engedhették meg maguknak, hogy gyengének tűnjenek a szláv népek szemében a trónörökös meggyilkolását követően.
1914. július 22-én Leopold von Berchtold külügyminiszter megküldte Wladimir Giesl von Gieslingen belgrádi osztrák–magyar követnek a Szerbia elleni ultimátumot. A követ másnap átadta a dokumentumot a szerb kormánynak, 48 órát adva a válaszra. Július 25-én elfogadtak minden pontot, kivéve az 5. pontot, amely a szuverenitás megsértésének tartottak. A Monarchia ekkor részleges mozgósítást rendelt el, majd július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette az első világháború. Szerbia oldalán az antant tagjai üzentek hadat a központi hatalmaknak. Olaszország semleges maradt. A hadüzenet-váltások augusztus első hetében megtörténtek.
Magyarország mint az Osztrák–Magyar Monarchia része, külügyeiben nem független politikai hatalomként lépett háborúba. A szerb helyzetre és a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet jelentőségének túlbecsülésére jellemző, hogy a háborús helyzet már 1914 júliusában megérett a konfliktusra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Bécs nem mond le a Szerbia elleni akcióról, amelyhez gróf Tisza István csak annyit tudott hozzátenni, hogy július 14-én feltételül szabta: a Monarchia jelentse ki előre, hogy a Szerbia ellen indítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik.
Mindkét szövetségi rendszer vezető tábornokai és más magas beosztású katonatisztjei is gyors háborút vizionáltak. Ennek hatására a politikusok is rövid fegyveres konfliktusokat reméltek, köztük II. Vilmos német császár is, aki 1914 augusztusában így indította útnak katonáit: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”.
Nem így történt.
Összeállította: Neszméri Tünde
Megjelent a Szabad Újság július 27-i számában.
