Művészetterápiás foglalkozások indulnak Vásárhelyen

A koronavírus járvány okozta felgyülemlett feszültséget és stresszt kezelik, célzott művészetterápiás kis létszámú csoportok körében

Mára már tudományosan bizonyított, hogy az alkotásnak, művészetnek és a különböző művészeti ágak együttes alkalmazásának terápiás hatása van. Egyénileg és csoportosan is jól használható eszköz önismeretre, stressz kezelésre, de akár betegségekből adódó lelki gondok feloldására is. Ha szakember vezetésével zajlik egy-egy óra, komoly fejlődést, előrehaladást tudnak elérni mind a művészet, mind pedig a testi-lelki és hétköznapi élet területén.

A hódmezővásárhelyi programsorozatban festeni, rajzolni, szabadon alkotni lehet majd. Fontos szempontja ezeknek az összejöveteleknek az is, hogy támogató közösséggé formálódjanak a résztvevők. Hogy bátran megosszák tapasztalataikat, megtanulják feldolgozni a Covid okozta nehézségeket, bizonytalanságokat és ötletekre, valamint megértésre leljenek fizikai és lelki veszteségeikkel, élményeikkel kapcsolatban.

A kreativitás jó célra fordítása egyébként nem ritka Csongrád-Csanádban

Makón, az Erzsébet házban, bár más okból, de ugyancsak tartanak ehhez hasonló foglalkozásokat. Ott egészséges és sérült gyerekeket, fiatalokat kovácsolnak össze. A közös munka nagyszerűen hat rájuk, önfeledten, kérés nélkül segítik egymást.

A Rádió7 és a promenad24.hu beszámolója szerint, mid a két városban célravezetőnek és hasznosnak tartják a szakemberek ezeket a programokat. A résztvevők életminőségét nagyban javítja a közös, művészeti jellegű aktivitás.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció

 


Hasonló cikkek