Múzeumok éjszakája – Hatvan program tizenkét helyszínen Pécsen

Tizenkét helyszínen hatvan érdekes programmal várják a látogatókat június 24-én, a Múzeumok éjszakáján a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) munkatársai a baranyai megyeszékhelyen.

Az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Csornay Boldizsár, a JPM igazgatója és Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere kiemelte: idén rendkívül kedvezményes árú – ezer forintos felnőtt – belépőjeggyel lehet részt venni a programokon, egyúttal megtekinteni a múzeum valamennyi kiállítását. Nyugdíjasok és diákok részére ötszáz forintba kerül a belépő – tették hozzá.

Csornay Boldizsár az idei különlegességek között említette, hogy az esemény alkalmából avatják fel a Vasarely Múzeum új – a művész szellemiségének megfelelően elkészített – vaskapuját. Beszámolt arról is, hogy június 24-én 20 órától, “törzsi hastáncosok” vezetik majd fel menetrendszerűen a látogatókat a Széchenyi térről a Szépművészeti Múzeum időszaki Egyiptom-kiállításának is otthont adó Csontváry Múzeumba.

Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a Csontváry Múzeum alsó szintjén berendezett egyiptomi kiállításon Tillai Gábor és Kovaliczky Gergely tart tárlatvezetést, a helyszínen az ókori birodalom építészetéről és vallásáról hallhatnak előadásokat az érdeklődők, a Papír Panír csoport pedig fény-árnyék installációval készül. A múzeum udvarán kézműves és rejtvényes gyermekprogramokat, valamint csillagászati bemutatót rendeznek.

A Zsolnay Múzeumban a többi között Zsolnay Teréz mintái alapján dekortervezéssel, kerámiafestéssel készülnek, emellett tematikus tárlatvezetés és P. Horváth Tamás pécsi író előadása is várja a közönséget. A Vasarely Múzeumban a tárlatvezetések és múzeumpedagógiai programok mellett op-art stílusú szitanyomó workshopot és fényfestést is rendeznek.

A Természettudományi Múzeumban 7-12 éveseknek rejtvényes foglalkozást tartanak, szó lesz még “fényimádó rovarokról”, a növények, fények és színek jegyében pedig Pál Rita rajzműhely-vezető rendez kézműves foglalkozást.

A Néprajzi Múzeumban a többi között Balogh János táncpedagógus mutatja be Baranya zenés népszokásait, 19 órától megelevenednek a Szent Iván-napi néphagyományok, 20 órától pedig Az idegen ég alatt – Málenkij robot 70 elnevezésű időszakos tárlat záróeseményén vehetnek részt az érdeklődők.

A Várostörténeti Múzeumban a Keret Alkotócsoport playback színházi előadása lesz műsoron; a résztvevők a helyszínen viseletmásolatokat is felölthetnek. A Vasváry-házban Márfai Attila vezeti végig a publikumot a Parajmos Roma Holokauszt állandó kiállításán.

A pécsi programok egyik legnépszerűbb elemeként Gábor Olivér régész vezetésével indul kora este fáklyás túra a Jakab-hegyre, amelyen a Pálos-kolostorromnál hagyományőrző bemutatót is tartanak.

 


Hasonló cikkek