Múzeumok éjszakája – Rekordszámú látogató volt Debrecenben

Soha ennyien nem vettek részt a múzeumok éjszakáján Debrecenben, mint az idén: több mint 60 ezer látogatót vonzott az egész estés program – közölte a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

    Papp László a Déri múzeum Munkácsy-termében, a péntekig még együtt látható Krisztus-trilógia előtt emlékeztetett arra: 2017-ben Debrecen volt a kiemelt vidéki helyszíne a programsorozatnak. A városban nyolc helyszín várta a látogatókat szombaton: a Déri múzeum, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Kölcsey Központ, a Medgyessy Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza, a Református Kollégium, a Református Nagytemplom, a Delizsánsz kiállítóhely (Postamúzeum) és idén először a Régi Városháza is csatlakozott a rendezvényhez.
Igazi különlegességekkel készültek a debreceni helyszínek a múzeumok éjszakájára: a Déri múzeum a Román Nemzeti Történeti Múzeumból hozta el Debrecenbe Bocskai István fejedelem jogarát. A különleges műkincset 1918 óta nem lehetett látni magyar földön. A fejedelmi botot együtt tekinthették meg az érdeklődők Bocskai berátjával, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltárból kapott kölcsön a Déri múzeum, valamint Báthori István jogarával, amelyet pedig a Nemzeti Múzeum kölcsönzött néhány napra – mondta a polgármester, hozzátéve: a Déri múzeumban újra látható a Munkácsy-trilógia, ugyanis Pákh Imre, a Golgota című festmény tulajdonosa hozzájárult ahhoz, hogy a Múzeumok éjszakáján és az azt követő héten lekerüljön a lepel a monumentális alkotásról.
A Modemben a kulturális és zenei programok mellett Rodin: A csók című szobrát is láthatták a látogatók, de találkozhattak Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművésszel is. A Református Kollégiumban és a Református Nagytemplomban az 500 éves jubileumot ünneplő reformáció debreceni emlékeit ismerhették meg az éjszaka vendégei. A Kölcsey Központ tetőteraszán a csillagos égboltban lehetett gyönyörködni látcsővel, a Medgyessy Emlékházban és a Debreceni Irodalom Házában többek között Rejtő Jenő regényeivel és a Nyughatatlan zenekarral találkozhattak a látogatók – ismertette a részleteket Papp László.
A polgármester utalt rá, hogy az idén először a Régi Városháza is csatlakozott a múzeumok éjszakájához: a városháza történetével, az I. világháború alatti Debrecennel és a világháborúban hősiesen helytálló 39-es császári és királyi honvéd gyalogezred történetével ismerkedhettek meg akik ellátogattak a városházára.
A nyolc helyszínen csaknem 100 programmal várták a látogatókat, akik soha nem látott számban vettek részt a programokon. A Déri múzeumban, a Modemben, a Medgyessy Emlékmúzeumban és Debreceni Irodalom Házában összesen csaknem 26 ezer karszalaggal rendelkező látogatót regisztráltak. Összehasonlításként a Déri múzeum és intézményei éves látogatói száma 110-120 ezer fő – mutatott rá a városvezető, megjegyezve: ha ehhez a látogatói számhoz hozzávesszük a többi helyszíneken, több esetben ingyenesen – tehát regisztráció nélküli – érdeklődők számát, a múzeumok éjszakájának debreceni helyszínein több mint 60 ezren fordultak meg egyetlen éjszaka alatt – összegezte Papp László.


Hasonló cikkek