Nádler István képe kelt el legdrágábban a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

Nádler István 20 millió forintnál leütött Fekete című 1997-es képe lett a Virág Judit Galéria péntek esti online kortárs aukciójának legdrágábban elkelt tétele, a második helyen Lakner László Konyhai csendélete végzett, amely 19 millió forintért kelt el.

Idén két részletben tartja téli aukcióját a Virág Judit Galéria, a kortársak után szombaton a klasszikus alkotásokat árverezik el. “A klasszikus művekkel együtt túl hosszú ideig tartott volna a téli árverés, a vevőknek a rövidebb időtartam sokkal ideálisabb, ezért lett kétnapos az idei téli aukció” – hangsúlyozta az árverés után Törő István ügyvezető az MTI-nek.

Hozzátette, hogy novemberben átütő sikert aratott a kortárs aukciójuk, ezért ismételtek: először bocsátottak árverésre karácsony előtt kortárs és háború utáni műveket.

A pénteki árverésen is magas értékek születtek: tízmillió forint körüli leütéssel legalább 6-7 tétel cserélt gazdát.

A nyáron elhunyt Reigl Judit Folyamat című, 1974-es alkotása 17 millió forintért kelt, és ugyancsak ennyiért talált új gazdára Nádler István 1976-ra datált, Csavarás című műve. Rozsda Endre Danse de la guerre, Háborús tánc című festménye pedig 8,5 millió forintos kikiáltási árról kúszott fel 14 millió forintra.

A legnagyobb meglepetést a Franciaországban világhírűvé vált Fiedler Ferenc (Francois Fiedler) cím nélküli műve érte el, amely 13 millió forintos leütési árral életműrekordot döntött, Fiedler-művek ezidáig 2 és 5 millió forint közötti áron keltek el – tette hozzá Törő István.

Bak Imre Improvizáció IV. című, 1982-es alkotása pedig kicsivel 10 millió alatt, 9 millió forintért cserélt gazdát.

Sok mű 5 és 6 millió forint közötti leütéssel végzett: 6,5 millió forintért kelt el Keserü Ilona Hommage a Nervi című műve és Birkás Ákos Fej című festménye. Csernus Tibor Ézsua eladja az elsőszülöttség jogát című képét 5,5 millió forintnál ütötték le, de ugyanennyit fizettek Gyarmathy Tihamér Elmozdulás a horizontális vertikálisból című festményéért is.

Törő István hangsúlyozta: az online térnek köszönhetően külföldi országokból is sokan licitáltak, egyebek mellett Ausztriából, Szlovákiából, Romániából, Németországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból.


Hasonló cikkek