Nagy a teher az északi régió kórházain

Már ötszáz, egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) hétfőn indított akciójában – közölte az Okfő főigazgató-helyettese az M1 csatornán, amit az MTI szemlézett.

Takács Péter elmondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság jogelődje tavaly, az őszi második hullám idején hirdetett a mostanihoz hasonló akciót, akkor több mint ezren jelentkeztek, szerinte az idei első napi adatból kiindulva a jelentkezők száma bőven meghaladhatja a tavalyit. Mint mondta, a szakképzése szerinti területen mindenki hasznos tud lenni a koronavírus elleni küzdelemben, ezért is várják az orvosok mellett gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is.

Takács Péter közölte: „Jó pár területen, főként a terhelt északi régióban elkezdtek átszervezéseket az egészségügyben. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében csúcson van a kórházban ápoltak száma.”

Az érintett területeken továbbra is a rutinos egészségügyi munkatársak végzik majd a fertőzöttek intenzív kórházi ellátását. Az akcióba jelentkezők az átvezényeltek feladatait veszik át, esetenként szakrendelésben, illetve oltópontokon folyó munkában segítenek.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Hazai TükörPannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek