Nagylak hitelt ad a temetésekhez

A település önkormányzata úgy döntött, hogy rendeletben rögzíti, hitelt is biztosít a lakosoknak a temetkezések költségeinek fedezésére, mert sokaknak gondot jelent az összeg előteremtése

A községben emellett felvehető a temetési segély is, amit a közelmúltban a duplájára,15 ezer forintról, 30 ezer forintra emeltek. Ezt azonban csak akkor vehetik igénybe a hozzátartozók, ha az elhunyt nagylaki.

A polgármester éppen ezért döntött úgy, hogy hitellel segítik elő, hogy mindenki megadhassa szeretteinek a végtisztességet. Ugyanis nemrég felkereste egy lakos, aki pénz szűkében nem tudta volna megszervezni rokonának temetését. A segélyt pedig nem vehette igénybe, mert az eltávozott nem helybéli volt.

A temetkezési hitel Nagylakon 120 ezer forint, amit havonta kell törleszteni kamatmentes, tízezer forintos részletekben. Az összeg településenként változó Csongrád – Csanád megyében, és egyáltalán az is megoszlik, hogy igényelhető – e hitel.

Magyarcsanád marad a temetési segélynél

Farkas János, polgármester úgy fogalmazott, az önkormányzatnak nincs erre lehetősége, és nem is tervezik bevezetni a hitelfelvétel megadását. De segélyt biztosítanak és köztemetésre van lehetőség. Szinte ugyanez a helyzet Maroslelén is.

Kövegy is hitelt nyújt, Ópusztaszer felújít

Bár Kövegy a megye legkisebb települése, ott sem ismeretlen a temetkezési hitel fogalma. Az önkormányzattól 100 ezer forintot lehet igényelni már évek óta, de csak abban az esetben, ha a hozzátartozó és az elhunyt is helyi.

Ópusztaszer máshogy igyekszik segíteni a lakosokat. Az önkormányzat jelenleg abba fekteti az erejét és pénzét, hogy felújítsák a temetőt. Az urnafal után – mely forma egyébként Ásotthalmon és Derekegyházon is temetkezési megoldás – most a ravatalozóhoz vezető utat szeretnék rendbe hozni. Ez körülbelül öt millió forintba kerül, melyet támogatásból valósítanak meg.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek