Nagyon sokba, 12 milliárdba került a Magyar Nagydíj

Bár az elmúlt években kétszer is sikerült alkudni a Formula-1 Magyar Nagydíj jogdíjának éves emelkedéséből, mostanra mégis kifejezetten drága lett a mogyoródi futam.

Az idén 12,1 milliárd forintnak megfelelő dollárt kellett átutalni a jogtulajdonosnak. Ez a tavalyinál 1,2 milliárddal több, a hat évvel ezelőttinek a duplája, a válság előtti szintnek pedig nagyjából a négyszerese. A növekedés ugyan részben a forint gyengülésével magyarázható, de a Magyar Nagydíj már dollárban sem tartozik az olcsóbbak közé.

Az első évben nagyjából 10,3 millió dollárt fizettünk, ezt követően pedig egészen 2011-ig évente 10 százalékkal növekedett a Magyar Nagydíj ára. Nyolc éve sikerült lealkudni 7,5 százalékra az éves drágulás mértékét, tavaly pedig újabb 2,5 százalékpontot faragni, így most már csak 5 százalékkal nő idényről-idényre a fizetendő összeg, ami az idén lépte át a 40 millió dollárt – írja a g7.hu

A teljes cikk ITT olvasható!

 


Hasonló cikkek