Nagyszabású útfelújításba kezdtek Nagyértől Tótkomlósig

A projekt története hosszú évekre nyúlik vissza, de úgy tűnik, hogy végre látszik a fény az (alag)út végén, ugyanis átadták a kivitelezőknek a Pitvaros és Nagyér közötti terepet

Ez a szakasz, akár csak a teljes út, már nagyon elhasználódott, nyomvályús és járhatatlan volt. Jelenleg az előkészítő munkálatok zajlanak, de a lakosok már ennek is nagyon örülnek, ugyanis elmondásuk szerint a viszonylag nagy forgalom ellenére – vagy éppen amiatt! – hihetetlenül elhanyagolt volt ez a rész.

Hamarosan elkészülhet a jó minőségű aszfaltos út, Nagyért is érintve, egészen a Békés megyei Tókomlós település határáig. Nagy megnyugvás lesz, amikor tényleg megtörténik a teljes átadás, mert nem kell félniük az ott közlekedőknek a rossz minőségű, nehezen járható út miatt. Várhatóan nem csak az emberek idegrendszerét, de a járművek kerekeit is kíméli majd a kétrétegű aszfalt, melynek egyes szakaszain a teljes szerkezetét kicserélik.

A delmagyar.hu információi szerint a majdnem három kilométer hosszúságú Tótkomlós–Pitvaros–Rákos összekötő út része a nagyéri szakasz, aminek felújítását a Magyar Falu program kereteként végzik most el, összesen bruttó 329 millió forintból. A munkaterületet május 3-án adták át a kivitelezőnek, akinek a szerződés alapján 135 nap áll rendelkezésére, hogy elkészüljön a munkálatokkal. A műszaki átadás-átvételi eljárás lezárására ezért várhatóan szeptember közepén kerülhet sor.

Emiatt viszont egy darabig forgalomkorlátozásra kell számítani.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Facebook


Hasonló cikkek