Napelem telepítésével csökkenti villanyszámláját a hajdúsági vágóhíd

A Hajdúsági Vágóhíd és Húsfeldolgozó Üzem a járási startmunka mintaprogramban energetikai beruházást valósított meg, amelyet a kormány 18,5 millió forinttal támogatott – – mondta a fejlesztést átadó ünnepségen a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára pénteken Hajdúböszörményben.

Hoffmann Imre elmondta, a helyszínen 150 napelemet helyeztek el, az ennek segítségével keletkezett áram túlnyomó részét az üzem hasznosítja, a felesleget az E.ON áramrendszerébe táplálják. Hozzátette: a beruházással elért energiamegtakarítás révén egyrészt csökken az önkormányzati üzem áramszámlája, másrészt nem emelkedik a közétkeztetésben felhasznált húsok és húskészítmények ára, továbbá a klímavédelem is megvalósul.

Évi 2,4 millió forint megtakarítást eredményez a most elkészült beruházás – derült ki a beruházás tájékoztatójából.

Hoffmann Imre elmondta: a Belügyminisztérium a járási startmunka mintaprogrammal a jövőképpel rendelkező önkormányzatok felzárkózását segíti. Hajdúböszörmény életében jelentős mérföldkő volt a Hajdúsági Vágóhíd és Húsüzem létrehozása, amihez a BM 2017-ben 244 millió forinttal, majd 2018-ban 40 millió forinttal járult hozzá – emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP), a város polgármestere azt hangsúlyozta, hogy nemcsak értékteremtés zajlik a startmunka mintaprogram keretében, hanem a fenntarthatóságot és a működtetés költségeinek csökkentését is szem előtt tartják. A következő – román-magyar – projektben a Böszörmény Kincse néven előállítandó termékek piacra jutását kívánják megvalósítani – fűzte hozzá.


Hasonló cikkek