Naperőmű és versenymedence épül Miskolcon

Vona Ildikó

Két komoly beruházás kezdődik Miskolcon: naperőművet épít a város azzal a céllal, hogy az ott megtermelt energia az Önkormányzat által fenntartott közintézmények energiaköltségét csökkentse, a Selyemréti Strandfürdőben pedig nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medencét alakítanak ki.

November 1-én néhány hónapra bezár a selyemréti strand a felújítási munkák miatt. 90 éve csillog már a vízfelület a nagymedencében, amely a strandoló vendégek mellett edzéseknek és mindennapos testnevelés óráknak is otthont adott. Mostanra a medencetest annyira elöregedett, hogy a felújítás már nem halasztható tovább. A héten kezdődő sportberuházás folyamán megújul az 50 méteres medence és bővülnek a kiszolgáló létesítmények. A Miskolci Vízilabda Klub (MVLC) TAO-s forrásából megvalósuló sportfejlesztési program részeként 1,7 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a szükséges 450 millió forintos önerőt Miskolc városa biztosította.

Sajtótájékoztató a Selyemréti Strandfürdő fejlesztéséről: Kovács Bertalan, a MEAFC úszó és vízilabda szakosztályának vezetője ismerteti a terveket

A munkálatok főbb elemei: a jelenlegi 50 méteres medence elbontása, egy új medence építése és fedése, a gépészet bővítése, felújítása, korszerűsítése, valamint a kiszolgáló épület 2. emeletén új öltözők létrehozása. A korszerűsítés első ütemében az új medence kialakítása, valamint a gépészet felújítása valósul meg, majd tavasszal újra kinyit a strandfürdő. Az átépítés alatt – a novembertől tavaszig tartó időszakban – a kisebb gyermekek a Barlangfürdőbe, a vízilabdázók a diósgyőri uszodába járhatnak edzésre. 2019 májusában már egy igazi versenymedencével rendelkező fürdő nyílik meg a Selyemréten, ami úszóedzések, pólóedzések és mérkőzések, tornaórák, valamint a lakosság számára az úszás és a strandolás lehetőségét kínálja majd.

Mivel nem engedélyezik tovább a jogszabályok az 50 méteres medencét telente fedő, régi sátor használatát, ezért kap végleges, ám oldalról nyitható fedést az új medence. Erre 2019 őszén kerül sor, és ezzel fejeződik be a beruházás.

Sajtótájékoztató a Városházán a naperőmű létesítéséről: (b-j) Vécsi György polgármesteri biztos és Pfliegler Péter alpolgármester

Miskolc 2011-ben csatlakozott a „Green City” mozgalomhoz, amelynek egyik célkitűzése a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a megújuló energiaforrások hasznosítása. Az elmúlt években a város sokat tett a tisztább környezetért az új CNG buszok és villamosok forgalomba állításával, valamint a távfűtés modernizálásával. Ma már 32 ezer miskolci lakást látnak el megújuló, geotermikus energiával. A napokban kezdik meg a Bogáncs utcában 3480 napelem cella telepítését, és év végére el is készül az új, 1 megawatt kapacitású naperőmű. Az itt megtermelt villamosenergiából több miskolci szociális és kulturális intézmény – például a Városháza, a színház, a könyvtár – részesül.

A borsodi megyeszékhely fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a városi intézmények teljes mértékben helyben termelt energiát használjanak, ezért a Bogáncs utcai naperőmű igen jelentős lépésnek számít. A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, összege meghaladja a bruttó 770 millió forintot.

(Fotó: Vona Ildikó/ PTV)


Hasonló cikkek