Az egyik legdrágább kincsed az időd. Az bizonyára a legtermészetesebb dolog számodra, hogy adsz belőle mindazoknak, akiket szeretsz. De vajon saját magadnak jut-e ebből a kincsből?
A magadra fordított idő nem luxus, hanem befektetés, ugyanis ahhoz, hogy a testi és a lelki egészségedet fenntarthasd, feltétlenül szükséges időt szakítanod önmagadra is. Akkor is, ha azt a fajta életet éled, amelyben a negyvennyolc órás nap sem lenne elegendő arra, hogy minden aznapi tennivalót kipipálhass. Sőt, ekkor van csak igazán szükséged arra, hogy ellazulj, kikapcsolj, energiával töltődj fel. Napi félóra, amikor semmi mással nem foglalkozol, csak magaddal, hosszútávon csodákra képes. Nemcsak a mindennapi küzdelmekhez való erővel töltekezhetsz fel általa, de segítségével megtalálhatod azt a belső harmóniát, amelyre minden egyes embernek szüksége lenne ezen a bolygón.
És most következzen néhány “napi félóra”-változat:
– Szabadban sétálós. Egy séta a közeli erdőben, vagy – erdő híján – parkban nemcsak a gondolataid rendezésére ad módot, de a szervezetedre is jó hatással van.
– Kávézóban ücsörgős. Nincs is annál jobb terápia, mint egy kávé mellett ki- és megbeszélni a problémáitokat a legjobb barátoddal/barátnőddel.
– Gyertyafényes nyugtatófürdős. Pár csepp levendulaolaj a fürdővízbe, néhány mécses a kád szélére, halk zene, és máris, mintha egy wellness-hétvégén lennél. Zárd ki félórára a külvilágot a tudatodból és a családtagjaidat a fürdőszobából.
– Elbújós-olvasgatós. Fogj egy csésze meleg teát, és keress egy csendes kuckót a lakásban, ahol végre befejezheted azt a könyvet, amit már ki emlékszik arra, hogy mikor kezdtél el olvasni.
A felsoroltakon kívül természetesen még számos lehetőség létezik a „napi félóra” értelmes és hasznos eltöltésére. Neked kell tudnod, hogy mik azok a tevékenységek, amelyek ellazítanak és/vagy energiával töltenek fel.
„Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.”
(Nora Roberts)
