Talán mindannyian ismerünk olyan személyt a környezetünkben, aki jeles eredménnyel zárná a nassolás kurzust. Előfordulhat, hogy saját bőrünkön is megtapasztaljuk, milyen az, ha a megállíthatatlan „rágcsálhatnék” hatalmába kerít bennünket – főként egy élményekkel, stresszhelyzetekkel túlfűszerezett időszakban, amikor nem találnunk hirtelen egyéb gyorssegélyt a töltekezésre.
Persze ilyenkor általában nem a sárgarépa és az alma az első gondolatunk, hanem az ezeknél hívogatóbb, ám jóval egészségtelenebb falatok. Mi van a nassolás hátterében? Szétnéztünk.
Az orvosi vélemény szerint a nassolás nem is olyan ártalmatlan, mint amilyennek első megközelítésre tűnik. Hosszútávon ugyanis számtalan problémát okozhat számunkra – és csak a legfeltűnőbb közülük az elhízás.
Már az önmagában riasztó tény, hogy ugyanaz a belső mechanizmus működteti, mint például a kábítószer-függőséget – csak éppen a fanatikus sóvárgás tárgya más. Az édességek – és sokszor bizony ők a nagy csábítók – olyan kémiai változásokat aktivizálnak az agyban, mint a kokain, így nem meglepő, hogy kóros függőséget okozhatnak. A kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek hajlamosabbak csapdába esni, akik szenvedélyesebbek, végletesebb érzelmekkel bírnak, vagy épp ellenkezőleg – elfojtják egyébként nagyon is intenzív érzelmeiket, és inkább csöndes magányba vonulnak, hogy ne érje csalódás őket a külvilág részéről. Persze kifogás mindig akad – például az „annyira vágyom a csokoládéra” – sóhaj az esetek többségében mást sugall: magnézium- vagy épp – figyelem! – szeretethiányunk van, ezért koldulunk kétségbeesetten cukortartalmú finomságokért.
A csoki ez esetben csak átmeneti megnyugvást hozhat – az űr valódi okát kell megtalálni, orvosolni, hogy a függőség oldódhasson. Addig pedig – enyhítő körülményként – jöhetnek a diófélék, amelyek a hiányzó vitaminokat megadhatják szervezetünk számára. A brokkoli, a sajt, a csirke, a hal, a tojás fogyasztása szintén csökkentheti édességvágyunkat – hiszen krómot, foszfort ugyanúgy tartalmaznak, mint az édességek. A kávéfüggőség hátterében szintén állhat vitaminhiány – érdemes utánaszámolni foszfor, kén, vas tartalékainknak. A szénsavas üdítők iránti olthatatlan szomj a kálcium kimerülését jelzi, míg a premenstruációs szindróma sokszor kóros édességvágya cink-bevitellel ellensúlyozható. Ám ez még mindig csak a felszín.
A nassolás alapvető oka lelki – valamit el akarunk nyomni magunkban, egy érzéssel, helyzettel nem vagyunk készek szembenézni. A nassolás ugyanezt a rejtőzés-érzetet idézi elő – hiszen titokban csipegetünk, úgy, hogy ne érjen tetten ebben más (és lehetőleg mi se önmagunkat).
Mi a következmény?
Természetesen a bűntudat.
Csecsemőkorunkban a megnyugvást, a biztonságérzetet az evés, az édesanya mellén való időzés adta – ezt a paradicsomi, anya által körülölelt állapotot próbáljuk megidézni, amikor elveszettnek érezzük magunkat a világban a soron kívüli étkezésekkel, a száj pótcselekvéses megnyilvánulásaival – rágógumizás, dohányzás, körömrágás, az ajkak harapdálása vagy a túl sok beszéd.
A birtoklás érzése – „ez az enyém” – szintén a lehetséges okok közé sorolható. Az érzelmi elhanyagoltság menekülés-tünete ez, a szeretethiányé. „Legalább én megadom magamnak a kényeztetést, ha más nem foglalkozik velem” – mondja az (tudattalanul), aki szinte észrevétlenül végez (és persze titokban) egy fél tábla csokival.
Hogy mi segíthet? Az önismeret, a hiányok felismerése, majd az űr betöltése tartalmasan, szeretetteljesen – hiszen minden más csak vészmegoldás, aminek hatása rövidtávú. A probléma visszatér, amíg nem alkalmazunk „gyökérkezelést” rajta.
