NAÜ: Több helyen sérült a zaporizzsjai atomerőmű, de az ukrán személyzet ura a helyzetnek

Túl vannak első terepszemléjükön a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői a zaporizzsjai atomerőműben, miközben a közelben továbbra is harcok folynak. Eddig annyit állapítottak meg, hogy az elmúlt hónapokban többször is sérülést szenvedett a reaktor környéke, illetve hogy az ott dolgozó ukrán személyzet profi munkát végez.

 

 

Európa legnagyobb teljesítményű atomerőműje gyakorlatilag katonai bázis

 

Az ügynökség vezetője, Rafael Grossi azt mondta, hogy lassan a végére érnek a rég várt látogatásnak. Először a kulcsfontosságú területekre voltak kíváncsiak, ezen az első bejáráson már túl is vannak. Természetesen van még dolguk ott jócskán, a csapata marad, és ami a legfontosabb, megteremti a feltételeit az ügynökség folyamatos jelenlétének.

Az orosz állami hírügynökség szerint 12, ukrán források szerint 5 nemzetközi ellenőr marad Európa legnagyobb teljesítményű atomerőművében, amelyet gyakorlatilag katonai bázissá alakították át.

 

Az ukrán elnök csalódott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ)-ben

 

Az ukrán elnök azt hangsúlyozta, hogy az erőmű demilitarizálása a legfontosabb célja az ukrán és a nemzetközi erőfeszítéseknek is. Úgyhogy csalódott, amiért a NAÜ vezetője nem beszél erről, pedig tárgyaltak róla, és egyetértettek benne korábban. Ez volt a legfontosabb biztonsági elem a megállapodásukban, és az, hogy az ukránok kapják vissza az erőmű teljes irányítását.

Forrás: euronews.com

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek