Navalnij szabad akaratából éhezik

Éhségsztrájkba kezdett pokrovi börtönében szerdán az elítélt orosz ellenzéki politikus.

Ezt ő maga jelentette be az Instragramon. ”Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek engedelmeskedve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam” – írta.

Múlt héten vált ismertté, hogy Navalnij hátfájásra és lábzsibbadásra panaszkodott, valamint kifogásolta, hogy a börtönhatóság a többszöri kérése ellenére már egy hónapja nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást és gyógyszereket. Szerdán közölte, hogy most már mindkét lábában jelentkeztek a panaszok.

Az elítélt ellenzéki szerdai bejegyzése szerint mivel a börtönparancsnokság kizárólag pszichológiai nyomásgyakorlással reagál a kéréseire, és mivel a megmérgeztetését a hatóságok anyagcserezavarként kezelték, újat írni már nem látja értelmét.

Navalnij azzal vádolta meg Alekszandr Muhanov pokrovi börtönparancsnokot, hogy megbízta az őrökkel együttműködő őrizeteseket: többé ne takarítsanak a fekvőhelye körül. Azt írta, hogy az érintettek homokot szórtak szét az ágyánál, majd elpanaszolták neki, hogy félnek, mert az életük annyit sem ér, mint egy csomag cigaretta.

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) vlagyimiri parancsnoksága szerda esti közleményében azt írta, hogy Navalnij minden szükséges egészségügyi támogatást megkap a panaszaival kapcsolatban, a fegyelmi intéseit a börtönszabályzat többszöri megsértése miatt kapta. Az őrizetes a hatóság szerint megtagadta a cellaügyeletesi feladatok ellátását, valamint megsértette a ruhaviseletre és a napirendre vonatkozó előírásokat.

Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista a Telegramon közölte, hogy politikai elvbarátja a börtönben nem úgynevezett „száraz” éhségsztrájkot fog folytatni, és a vizet nem vonja meg magától.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek