A festmény állapotának romlásához meglepő módon nagyban hozzájárul az ember által kilélegzett levegő is. A röntgensugárral átvilágított festmény elemzése során derült fény arra, hogy Munch valószínűleg nem szándékosan, de nem megfelelő tisztaságú kadmium sárga festéket használt, hanem egy gyengébb minőségűt amely kloridot is tartalmazott. Emiatt a festék érzékenyen reagál az alacsony páratartalomra vagyis könnyen elszíneződik. A látogatók miatt a festmény bizonyos részein, a naplemente, a tó, vagy az arc egyes részleteiben a sárga szín már kezd kifakulni és leperegni.
A sikoly című képre többnyire úgy hivatkozunk, mint egy önálló darabra, azonban további három verziója is ismert. Az 1893-ban készült legelső verzió a legismertebb, amely Oslói Nemzeti Múzeumban található. A képet 1994-ben a Lillehammer-i téli olimpia nyitónapján elrabolták a múzeumból, a tolvajok egy üzenetet hagytak hátra „ezer köszönet a rossz felügyeletért”, a kép azonba szerencsésen három hónap után előkerült.
Habár Munch művészetére hatott a szecesszió, a Sikoly képen kígyózó vonalak, hullámzó formák nem díszítő elemként funkcionálnak, sokkal inkább a félelem során átélt lelki folyamat kivetülései. Munch a naplójában így ír a kép témájáról: “Sétáltam egy este, az út egyik oldalán terület el a város, a másikon, alattam a fjord. Fáradt és beteg voltam – megálltam, s lenéztem a fjordra. Épp lement a nap, a fellegeket vörösre színezte, mint a vér. Úgy éreztem, hogy egy sikoly tör át a természeten – úgy tetszett, hogy hallom a sikoltást. Megfestettem ezt a képet, a felhőket valódi vérnek festettem. Sikoltottak a színek. Ez lett az Életfríz Sikoly című képem.”
