Négyezer éves múmia balzsamozási technikája írhatja felül a mumifikálás történetét

Egy a 2019-ben felfedezett egyiptomi múmián végzett mumifikálási technika, teljesen átírhatja az egyiptomi temetkezési gyakorlatokról való ismereteinket. Az elemzés középpontjában Khuwy múmia áll, akiről kiderült, hogy valójában sokkal idősebb, mint azt előzőleg gondolták. A múmia az i.e. 2700-2200-ig tartó Óbirodalom idejéből származik, így vélhetően ő az egyik legrégibb múmia, akit valaha felfedeztek. Hieroglifákkal díszitett sírkamrája alapján, temetése az V. dinasztia idején történhetett. A régészek az ebből az időből származó edényeket is találtak sírkamrájában, amelyekben a mumifikálási eljárás során eltávolított testrészeket tárolták.

Khuwy korának megállapítása abból a szempontból a legérdekesebb, hogy olyan balzsamozási technikával mumifikálták, amelyről egyiptológusok azt gondolták csak ezer évvel később terjedt el. Bőrét, fanedvből kinyert rendkívül drága gyantával tartósították és védték, testét pedig kiváló minőségű vászon anyagba pólyálták. Ez azt bizonyítja, hogy a négyezer évvel ezelőtt élt egyiptomiak már kifinomult technikákkal mumifikáltak halottjaikat.

Ez teljesen a feje tetejére borítaná az eddigi ismereteinket a mumifikálás evolúciójáról. Ha ez tényleg az Óbirodalom korából való múmia, akkor az összes mumifikálásról és Óbirodalomról szóló könyvet felül kéne vizsgálni. Egészen idáig úgy gondoltuk, hogy az óbirodalmi mumifikálás viszonylag egyszerű volt, a testet kiszárították anélkül, hogy eltávolították volna az agyat, és a belső szerveket is csak alkalmanként emelték ki.”– nyilatkozta Prof. Salima Ikram, a kairói Amerikai Egyetem egyiptológia tanszék vezetője, az Observernek.

Ikramot meglepte az a gyantamennyiség, amivel a múmiát tartósították, hiszen ez nem tipikus az óbirodalmi múmiáknál. Jellemzően több figyelmet szenteltek az elhunyt külső megjelenésére, mint test belső állapotának megőrzésére.

Ez a múmia tele van gyantával és textíliával, és a mumifikálás egy teljesen más benyomását kelti. Inkább tűnik olyannak, mint az ezer évvel később megtalált múmiák. A gyantát a Közel-Keletről importálták, valószínűleg Libanonból, ami azt is mutatja, hogy a szomszédos birodalmakkal való kereskedés jóval kiterjedtebb volt annál, mint azt gondoltuk.”

A csapat további vizsgálatot tervez elvégezi a múmián, hogy kiderítsék valóban Khuwy-e a múmia, vagy hogy a sírhelyet nem egy későbbi, másik temetkezési célhoz használták-e fel. Ikram és kollégái a National Geographic „Egyiptom elveszett kincsei” című sorozat következő epizódjában osztják meg legelső eredményeiket.

 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek