Négyezres tömeg tombolt a Neoton Família Sztárjainak pécsi fellépésén

A Lauber Dezső Sportcsarnok-beli koncert meglepetése ezúttal a “The Love Is Magic” című dal volt. Ez az együttes saját bevallása szerint is méltatlanul elfeledett és kevésszer játszott száma, amellyel az 1986-os szöuli dalversenyen díjat nyertek.

PTV Fotó: Kiss Anikó
PTV Fotó: Kiss Anikó

Kisebb-nagyobb személyi változásokkal Magyarország legrégebben koncertező együttese a Neoton Família. Csepregi Éva és Végvári Ádám vezetésével évtizedek óta koptatják a nemzetközi és magyar színpadokat. A 2016-os nyári turnét követően az ünnepi időszakban is járták az országot: Balatonfüred, Érd, Debrecen után érkeztek szokásos december 30-ai állomásukra, Pécsre. „Baranya fővárosában” már majdnem egy évtizede adnak e napon évzáró koncertet. Az együttest annak idején Trubics Zorán főszervező kereste meg. Egy fellépést kért a Neotontól, ám a közönség annyira szerette az előadást, hogy újra és újra ellátogattak Pécsre, és mindig jóval teltház feletti nézőszámot produkáltak.

Csepregi Éva elmondta, hogy évről évre megújul a színpadkép, minden koncerten felcsendülnek olyan hajdani dalok, amelyeket régóta nem játszottak, így az újdonság erejével hatnak – ezekkel a változtatásokkal várják a koncertlátogatókat, akiket már-már törzsközönségnek nevezhetünk. Ugyanakkor a hallgatóság szívesen énekli együtt a csapattal a nagy slágereket, amelyeket minden alkalommal nagy ovációval fogadnak. Most is zengett a sportcsarnok, amikor felcsendültek például a „Holnap hajnalig”, a „Sandokan”, a „Don Quijote” és a „Ha szombat este táncol” kezdő taktusai. Az együttes csaknem 400 dalos repertoárból válogat. Korábbi koncertjeiket jellemzően a legfrissebb lemezük (szám szerint 33) szerzeményei határozták meg. Az utóbbi években körülbelül 60 dalt játszanak előadásaikon, és ezek mellé kerülnek az „újdonságok”, ahogy most az áthangszerelt “The Love Is Magic” című számuk is – árulta el a kulisszatitkokat Végvári Ádám. Ahogy korábban voltak tematikus jellegű koncertjei az együttesnek (pl. rock, pop és disco stílusban), új elképzeléseik szerint jövőre hangsúlyosabban a szövegekre alapozott előadásokkal jelentkeznek. A Neoton dalaiban több távoli múltból vett tanulságos történet, önálló példabeszéd, egy-egy meghatározó gondolat szerepel (pl. Lobo, Caligula, Santa Maria), amelyek sokféle megoldást kínálnak a jövőbeli koncertek tematikájára is.

Előadásaikat napjainkban egyre többen látogatják. A zenekar számára sem egyértelmű, hogy mi a több évtizeden átívelő és még mindig növekvő népszerűségük titka. Lehet, hogy erre a kérdésre egy korábbi újságcikkben rejlik a válasz? Eszerint a mai világban, ahol nem egyszer szomszéd szomszédnak ellensége, a Neoton Família Sztárjainak koncertje egy olyan hely, ahol mindenki együtt énekel, táncol és nevet. Én magam pedig egy, a nézőtéren két tízéves forma kislányával beszélgető anyuka mondatával tudnám magyarázni a sikert: “Azért vannak ilyen sokan, mert ezt még a nagypapáék is énekelik, meg ti is. Pedig van köztetek majdnem 60 év.”


Hasonló cikkek