Negyvenmillió forint állami támogatást is kaphat egy fiatal pár

Akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük elkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1-en kedden.

Novák Katalin hangsúlyozta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a gyermekvállalási támogatás nem zárja ki egymást, egyszerre igényelhető.

Lépésenként elengedhetik a diákhitelt

Elmondta: egy fiatal házaspár esetén az általuk igényelt kedvezményes, 10 millió forintos hitel három gyermek vállalása után teljes egészében támogatássá válik. Ehhez új lakás esetén fel tudják venni a 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt, amit nem kell visszafizetni, továbbá igényelhetnek egy 15 millió forintos kedvezményes csok-hitelt, akár használt ingatlan vásárlásához is – fűzte hozzá.

Ismertette: ha egy anyának diákhitele van, akkor azt lépésenként elengedik, második gyerek esetén akár a csokhoz kapcsolódó hitelből is rögtön elengednek egymillió forintot. Harmadik gyerek esetén további négymillió forinttal kevesebbet kell visszafizetnie a családnak.

Mindemellett jelenleg az építkezéseknél az áfa is visszaigényelhető – emlékeztetett.

Jövőre 150 milliárd forintot szán a kormány a családvédelmi akcióterv végrehajtására

A műsorban elhangzott, az idei második fél évben 75 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintot szán a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett 7 pontos családvédelmi akciótervvégrehajtására.

Már júliustól lehet igényelni az újfajta kedvezményes csok-hitelt, és ugyancsak júliustól kérhetik a gyermeket vállaló nők a 10 millió forintos kamatmentes állami támogatást.

Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a családvédelmi akcióterv gyakorlatba ültetéséhez új kormányrendeletek, törvények szükségesek.

A tavaszi időszakban igyekeznek a lehető legtöbb szükséges törvényt megszavazni, de így is várhatóan csak 2020 januárjától lép életbe a legalább négygyerekes nők szja-mentessége és a nagyszülői gyed.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek