Nehéz megszabadulni az illegális hulladéktól

Csongrád-Csanád megyében is problémát okoz a települések számára az illegális hulladéklerakás felszámolása. Most Makóról érkeztek elszomorító hírek

A városok, falvak egyre csak küzdenek a szemetelőkkel. Ha sikerül rendbe tenni néhány kétségbeejtően környezet – és településkép károsító területet, jön egy újabb. A károkozókat pedig nagyon nehéz beazonosítani. Több önkormányzat is kérte már a helyi rendőrség segítségét vagy kamerákat szerelt fel. Ha sikerrel járnak és elkapják a tetteseket általában pénzbeli büntetést szabnak ki, de ez sem mindig téríti el az elkövetőket. A településvezetéseknek pedig újra és újra rengeteg idejébe és olykor több millió forintjába kerül az illegális szemétlerakás elleni fellépés.

A makói helyzetről Varga Ferenc alpolgármester számolt be. Kiderült, hogy heti feladatokat jelent Makónak az illegális szemetelés leküzdése.

A probléma igen szembetűnő a képviselői körzetéhez tartozó Honvéd városrészben, ahol most egy újabb helyszínen talált nagy mennyiségű szemetet. Nem csupán az utcán áll halomba a hulladék, hanem több esetben gazdátlan portákra is bedobálják a megunt, törött tárgyakat. Az önkormányzatnak éves szinten több millió forintjába kerül a hulladékhegyek elszállítása és igen nehéz tetten érni a szemetelőket. Szinte sziszifuszi munkának számít, ugyanis amíg az emberek fejében nem sikerült azt tudatosítani, hogy ne illegálisan szabaduljanak meg a szemetüktől, addig kilátástalan ez a helyzet – írja a radio7.hu az alpolgármester szavai alapján.

Úgy tűnik tehát, hogy a legjobb megoldás az volna, ha egyszer s mindenkorra változna az emberek hozzáállása a szemeteléssel és a felelősségvállalással kapcsolatban.

Farkas Cs. Tekla

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek