Néhol 130-160 milliméternyi csapadék hullott

A hétvégi heves esőzésekben helyenként 130-160 milliméternyi csapadék hullott le Somogy és Zala megye egyes területein – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

    Siklós Gabriella közölte: károk leginkább Somogy megyében, Nagyatád térségében keletkeztek. Somogy megyében ugyanis sok kis vízfolyás van, amelyek településeken vezetnek keresztül,  ilyen mennyiségű csapadékot azonban képtelenek elvezetni – emelte ki. Így volt ez a Rinya-pataknál is, ahol a korábbi legmagasabb vízállás 258 centiméter volt 2010-ben a nagyatádi vízmércén. Vasárnap délelőtt azonban 344 centiméteren tetőzött Nagyatádnál a Rinya, ami több mint nyolcvan centiméteres rekorddöntést jelent – mondta a szóvivő.

Hozzátette: vasárnap délelőtt a vízügyi igazgatóságnak geodétákat is ki kellett küldeniük Nagyatádra, ugyanis a vízmércén 300 centiméter felett nem voltak rubrikák, így tovább kellett szintezni azt, hogy követhessék a vízállást.

Tájékoztatása szerint a Rinya-patakon az ár várhatóan hétfő délelőtt ér Babócsára és ott is megdőlhet a rekord.
A belvizes területek mértéke azonban nem jelentős, bár van, ahol a föld nem tudta azonnal befogadni a nagy mennyiségű vizet – jegyezte meg.
Siklós Gabriella hangsúlyozta: ezeken a településeken önkormányzati védekezés van, ebben a vízügy szakemberei műszaki irányítókként vesznek részt.
Kitért arra: a jövőben is kell számolni az ilyen helyzetekkel, a villámárvizek a vízügyi ágazat kiemelt kérdései közé tartoznak.


Hasonló cikkek