Neil Gaiman verse a menekültekért 1000 Twitter bejegyzésből

Neil Gaiman, az Amerikai Istenek és az Elveszett Próféciák szerzője, aki egyben a nagykövete az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának (UNHCR) nem olyan régen a twitteren kérte meg a követőit, hogy olyan mondatokat küldjenek neki, melyek valamilyen módon a meleghez kapcsolódnak. A felkérés nem várt eredményt hozott: több mint ezer válasz érkezett, többek között olyan személyektől is, mint Ben Stiller vagy Monica Lewinsky.

A vers, What You Need to be Warm (Dolgok, amiktől felmelegszel – nyersfordításban) szinte minden témát érint, a héjában főtt krumplitól, amely köré az ujjaidat fonhatod egy téli estén vagy megégetheted vele a szádat, egészen a radiátor ütemes csöpögéséig egy öreg házban. A szerző úgy nyilatkozott a vers magalkotásáról, hogy „nevetségesen nehéz” volt összerakni a majd 25 ezer szavas dokumentumból, amely összegyűlt a bejegyzésekből. Azt is elmondta, hogy a menekültek és az otthonukat elhagyni kényszerültek száma jelenleg több mint a második világháború végén volt, ezeknek az embereknek pedig takarókra és meleg ruhákra van szükségük. Nagyon hasznos időtöltésnek tartja azt a fajta alkotást, amellyel egy ilyen dologra hívja fel a figyelmet.

Forrás: The Guardian

 

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek