Vona Ildikó: A „Zene az kell” megyei tehetségkutató verseny díjátadója után beszélgetünk Alsózsolcán, ahol másodszor vagy zsűritag. Szakemberként hogyan értékeled a ma látottakat, hallottakat?
Tunyogi Bernadett: A mai nap is ugyanolyan csodálatos volt, mint egy évvel ezelőtt, mert rengeteg fiatal tehetség jött el, és ez örömmel töltött el bennünket. Tanulságos is volt a verseny olyan szempontból, hogy a versenyzők nem figyeltek oda eléggé arra, milyen dalt hoztak. Nem mindenki választott hozzá illő dalt. Volt olyan versenyző, aki azért nem tudott elég jó helyezést elérni, mert olyan dallal érkezett, ami egyáltalán nem illett hozzá. Gondolok itt olyanra, hogy a dal meghaladta a korát: például felnőtt-dalt hozott egy pici gyerek és emiatt nem tudtuk úgy értékelni, mintha gyerekdallal lépett volna fel.
– Mi lehet az oka?
– Úgy látom a szülők és a tanárok nagy befolyással bírnak a gyerekekre és úgy gondolják, ha a gyerek el tud énekelni egy nehéz felnőttes dalt, attól majd a zsűri elájul. De úgysem tudja elénekelni, mert meghaladja a tudását! Szegények végigkínlódják a produkciót és nem tudnak kibontakozni; mi meghalljuk benne a hangocskát, de nem tudjuk úgy értékelni, mintha őhozzá illő gyerekdalt hozott volna. Emiatt bosszankodtunk a legtöbbet.
– Idén is voltak kimagasló tehetségek?
– Igen, voltak. A díjakat is úgy osztottuk ki, hogy minden zsűritag egyetértett a döntésben. Nem volt nagy vitatkozás, határozott és egyöntetű végeredmény született.
– Színpadi ember vagy, milyen volt a zsűriben ülni?
– Mivel én tanítok is, így nem újdonság, hogy véleményt kell mondanom egy-egy hallott produkcióról. Segíteni kell a kiselőadót abban, hogy mi az, amin javítania kell és mi az, amit feltétlenül tartson meg, mert nagyon jó. A zsűrizésnek az a nehézsége, hogy röviden kell megfogalmaznom a véleményem, hiszen a verseny megy tovább és jön a következő versenyző.
– Voltak olyan musicalekből részletek, amikben korábban szerepeltél. Előjöttek az emlékek?
– Hogyne! Akár a Mária Magdolna, akár a Valahol Európában; énekeltem magamban a szöveget és nagyon örültem neki, hogy hallom ezeket.
– Mondtad, hogy holnap fellépésed lesz. Merrefelé láthat a közönség?
- Szabadúszó színésznő, énekesnő vagyok, így sokfelé játszom. Tegnap például Hernádnémetiben az Egy szoknya, egy nadrág című darabban játszottam – ez egy zenés bohózat, amit a nézők nagyon kedvelnek, én vagyok benne Dulcinea Juarez-, holnap pedig a Szolnoki Szigligeti Színház Sztárcsinálók előadásában éneklem a női főszerepet, a császárnőt.
– Tagja voltál a Rock Színháznak. Arra hogyan emlékszel vissza?
– Nagyon szívesen, különösen most. Annakidején a Rock Színházban a Sztárcsinálókkal kezdtem. Akkor Octaviát énekeltem – aki a legfiatalabb szereplő-, most pedig Agrippinát, a császárnőt játszom. Pont holnap jön Szolnokra megnézni az előadást Várkonyi Mátyás – a darab zeneszerzője- és Csengeri Attila kollégám, akivel együtt kezdtük a pályánkat.
– CD készül mostanában?
– Édesapám emlékére készítek három emlékdalt, ami két P. Mobil sláger és – egy kevésbé ismert, de szándékosan választott- Tunyogi Rock Band-dal. Ezek előkészülete, feléneklése van most folyamatban. Szerintem nyárra elkészül a teljes CD és szeptembertől már hallani lehet ezeket a dalokat.
– Hatalmas és súlyos örökség a Tunyogi név, hiszen a P. Mobil énekesét Tunyogi Pétert mindenki ismeri…
– Édesapám sok rajongójával vagyok kapcsolatban. Folyamatosan kapom a leveleket a Facebook oldalamra és mindig mindenkinek válaszolok. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan őrzik az emlékét. Ez a most készülő CD azért is érdekes lesz, mert duettet fogunk énekelni. Össze lesz rakva az ő hangja meg az én hangom. Már a rajongók is nagyon várják ezt a lemezt. Én beleszülettem ebbe a zenei világba és úgy nőttem fel, hogy megszólítottak a buszon, vagy kimentem az ajtón és ott feküdtek hálózsákban emberek, hogy Apu mikor jön ki és el tudják csípni. Volt, aki vidékről jött fel és ott aludt a házunk előtt hálózsákban. Én így nőttem fel, hozzászoktam ehhez egészen pici koromban, számomra ez volt a „természetes”.
– De nem volt kötelező énekesnőnek lenni, ugye? Lehettél volna akár matektanár is?
– Ez olyan, mint az én kislányomnál. Nem szeretném, hogy énekesnő legyen, ezért beírattam kéttannyelvű iskolába, ahol nagyon jól megy neki az angol. Otthon viszont bemegy a szobájába, becsukja az ajtót és énekel.
– A vérében van…
– Igen, nekünk a vérünkben van az éneklés. Apu énekes lett, az ő szülei énekes-színészek voltak, én énekes lettem, és a húgom, Tunyogi Orsi szintén énekelt egy ideig. Sőt, az öcsém kisfia még csak 4 éves, de már dobol és énekel. Ő a legifjabb Tunyogi Péter, ő viszi tovább a nevet. Még picike, de már előadja magát az oviban. Egyáltalán nem csodálkoznék rajta, ha ő vagy az én kislányom az énekesi pályát választaná.
(Nyitókép: Vona Ildikó fotója)
