Nem akarja a DK, hogy kínai vakcina jöjjön, pedig az is segítene

Az ellenzéki párt szerint csak uniós engedélyezésű vakcinák a jók, még akkor is, ha azokból nem érkezik elegendő: az M1 Brüsszelből azt az információt kapta, hogy csak félmillió embernek elég vakcina érkezik márciusig az országba.

A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. Varga Zoltán azt mondta, a kormány láthatóan eldöntötte, hogy az EMA által nem ellenőrzött, bizonytalan hatékonyságú, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani.

„Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen”, ezzel a kormány nemcsak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még inkább alááshatja az oltásokba vetett „amúgy is elég ingatag” bizalmat – fogalmazott.

Mivel a DK fontosnak tartja, hogy minél többen beoltassák magukat, szeretné megakadályozni, hogy a kínai vakcina kormányzati propagálása miatt még jobban csökkenjen az oltási hajlandóság. Ezért online petíciót indítanak szombaton, amelynek a szövege úgy hangzik: „Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség”.

Brüsszel lassú, de ez a DK-t nem érdekli?

Pedig az EU-tól nem lesz több millió adag vakcina egyhamar: brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig az M1 aktuális csatorna kormányzati forrásból származó információi szerint. Ezért a kabinet „egyértelműen elhibázottnak és lehetetlenül lassúnak tartja Brüsszel vakcinabeszerzését”. A kormány számításai szerint ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat. Ezért a kabinet úgy döntött, hogy Magyarország nem vár Brüsszelre – tették hozzá.

A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a tárgyalásokra – hangzott el a műsorban.  Magyarország Kína mellett Oroszországgal is egyeztet, az M1 értesülései szerint Szijjártó Péter rövidesen Moszkvába utazik.

Kormánykörökben az orosz és a kínai vakcinát is hatékonynak és biztonságosnak tartják, hiszen mindkét készítménnyel már több millió embert beoltottak. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is.

Kormánykörökben lehetségesnek tartják, hogy márciusig akár kétmillió ember beoltására is elegendő vakcina érkezik Magyarországra Brüsszelen kívüli forrásokból – hangzott el az M1-en

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek