Nem jogerős ítélet a kocsonyafesztivál miatti vitában Miskolcon

Május 17-én nem jogerős ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék a kocsonyafesztivál egykori szervezői, Rózsa Edit és az Eurocom Kft. felperesek, valamint a kocsonyafarsang jelenlegi szervezői, a Cinemis Kft. alperesek közti vitában.

 

Elutasította a Törvényszék a felperesek keresetét. Rózsa Edit és az Eurocom Kft. azért perelte be a miskolci önkormányzatot és a kocsonyafarsangot rendező céget, mert szerintük ugyanazt a fesztivált rendezték meg, csak más névvel, ezáltal jellegbitorlást követtek el. Tisztességtelen piaci magatartás elkövetése volt a vád, amit a Kúria megalapozatlannak ítélt. A felperesek kérték, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a Miskolci Kocsonyafesztiválhoz hasonló rendezvények megtartásától és a rendezvények megtartására vonatkozó döntéstől.

 

A Versenytörvény nem biztosít kizárólagos jogot

 

A bíróság azzal indokolta a felperesek követelésének elutasítását, hogy a Versenytörvény senkinek, így egyik felperesnek sem biztosít kizárólagos jogot a kocsonyára épülő rendezvények szervezésére. A Versenytörvény a gazdasági versenyt védi, amelynek lényege, hogy azonos piacon azonos árut vagy szolgáltatást kínáló vállalkozók versengenek a fogyasztók megrendeléséért.

Amikor a piacon hasonló vagy azonos szolgáltatást nyújtó másik vállalkozó is megjelenik, a gazdasági versenytől nem idegen, hanem azzal összhangban álló jelenség. A bíróság ezért nem állapíthatta meg, hogy a Versenytörvény megsértése történt, és nem tilthatta meg egyik alperes számára sem az ilyen jellegű rendezvények szervezését.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Utcai stand a Miskolci Kocsonyafarsangon 2015-ben


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek