Nem kell nyelvvizsga a felsőoktatási jelentkezéshez

A kormány visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését – mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely közölte: számos szervezet kérte ezt, a többi közt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a roma szakkollégiumi hálózat, valamint a nyelvtanárok egyesülete.

Hozzátette: az intézkedés bevezetése egyes ágazatokban komoly nehézséget jelentett volna. Példaként az óvóképzést és a mezőgazdasági felsőoktatást hozta. Közölte: konszenzus most sem volt a hat évvel ezelőtt meghozott döntés visszavonásáról.

Recep Tayyip Erdogan török elnök budapesti látogatásával összefüggésben elmondta, Törökország Magyarország szövetségese a NATO-ban és Európa egészének legfontosabb szövetségese a migráció megállításában.

Gulyás Gergely hozzátette: Magyarország minden szövetségesével és valamennyi nagyhatalommal jó viszonyra törekszik. A Törökország területén lévő hárommillió bevándorló Európának megoldhatatlan nehézséget okozna, ha a törökök nem gondoskodnának az ellátásukról – mutatott rá. Elmondta azt is, az elmúlt évben az EU majdnem minden fontosabb vezetője tárgyalt a török elnökkel. Az EU kötelezettséget vállalt Törökország migrációval kapcsolatos tevékenységének komoly anyagi eszközökkel történő támogatására – emlékeztetett.

Gulyás Gergely közölte, a kormány támogatta az egészségbiztosítási alap több mint 34 milliárd forinttal történő megemelését. A döntés azt a célt szolgálja, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatások szélesebb körben legyenek elérhetőek. Példaként említette az emlődaganat vagy a nem kissejtes tüdődaganat kezelésére szolgáló készítmények alkalmazását.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány támogatta a zalaegerszegi Mindszenty-múzeum és konferenciaközpont megvalósítását nyolcmilliárd forintból. Hozzátette: a kabinet ugyancsak támogatja a Szegedi Tudományegyetemen egy integrált “fejközpont” létrehozását, azaz a jelenleg külön működő arcsebészeti, szájsebészeti, fül-orr-gégészeti, fej- és nyaksebészeti, idegsebészeti és szemészeti ellátásokat egy tömbbe vonását, az előkészítésre 450 millió forintot biztosítottak.

MTI/kormany.hu


Hasonló cikkek