Nem kérnek a dán sertéstelepből Gútán

Mindenáron megakadályozná a gútai városvezetés és a képviselő-testület az 5,5 millió euró értékű beruházást. Petícióval is nyomatékosítanák nemtetszésüket.

Egyöntetű ellenvéleményt fogalmaztak meg a városi képviselők a Gúta határában lévő Stagnócán létesítendő dán sertéstelep kapcsán. Horváth Árpád polgármester is nyomatékosította ellenvetését. „Mindenkit kérek, hogy fejtse ki szakmai tényekre alapozott véleményét és juttassa el hozzánk. Ez a beruházás nem valósulhat meg!” – fogalmazott a polgármester. “Mindent gondosan előkészítünk a megalomán ostabaság megállítása érdekében.”

Samu István képviselő szerint semmilyen garancia sincs arra, hogy a cég a környezeti hatások csökkentése érdekében vállaltakat betartja. Madarász Róbert, az MKP-frakciójának nevében kifejtette, a bűz mellett a hatalmas teherforgalomra  is kell számítani. Hozzátette, a termőföldbe jutott káros anyagok terméketlenné tehetik a területet, illetve a közelben lévő Csörgő üdülőtelep telkei is elértéktelenednének. Árgyusi Imre, független képviselő úgy véli, hogy a jelenlegi kapacitásnál, ami mintegy 1600 sertés, nagyobbat nem lehet létrehozni. Halász Béla független képviselő szerint, ha a környező települések vezetői is a petíciós bizottság tagjai lennének, azzal jobban nyomatékosítani lehetne az álláspontukat és nagyobb esélyük van nagyszámú aláírások összegyűjtésére.

A dán Dan Slovakia Agrar rt. (DSA) a tervek szerint 5,5 millió eurós beruházásból bővítené a stagnócai sertéstelepet, ahová mintegy 16 ezres állatállományt tervez létrehozni. Mogens Hansen, a DSA elnöke szerint mindez a környezetre nem káros, tekintettel lesz a környező lakóövezetre, valamint külön figyelmet fognak szentelni a sertéstrágya szakszerű elvezetésére, tárolására valamint a feldolgozására is. „A talajra történő alkalmazáskor egy szagtalan injektálási technológiát alkalmaznak, és a műtrágya nem érintkezik a levegővel, ezáltal nem okozza az ismert bűzt. A sertésürüléket tároló gyűjtőtartályokat különleges biofilterekkel is ellátják, amelyek önmagukban negyven százalékkal csökkentik a szagokat.” – tájékoztatott Hansen. A beruházási terv része egy védő zöldsánc kialakítása is az épülettömb északkeleti és délkeleti részén.

A társaság elnökének tájékoztatása szerint a felújítást 2021-ben tervezik elkezdeni, és a beüzemelése 2023-ban várható.

Forrás: bumm.sk

Fotók: Fűri Gábor


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek