Nem kizárt, hogy Pellegrini Fico helyébe lép

„Nem vagyok az az ember, aki pártról pártra ugrálna, csak azért, mert nem érezném magam tökéletesen ott, ahol vagyok.” – jelentette ki Peter Pellegrini és spekulációnak nevezte azokat a találgatásokat, amelyek arról szólnak, hogy más pártba igazolna át.

Nem akarja úgy végezni, mint sok más politikus, akik karrierjük során több pártot is megjártak. Ha nem tudná átültetni a gondolatait, vagy nem érezné a párt vezetőségének a támogatását, inkább elmenne a politikából, mintsemhogy más pártba lépjen át.

Azt a lehetőséget Pellegrini nem zárta ki, hogy átvenné Robert Fico helyét. „Ha majd kialakul ilyen helyzet, akkor majd beszélhetünk róla. Ám nem szívesen felelek a ‘mi történne’, ha kezdetű kérdésekre.” Az utóbbi időben több súrlódási felület is mutatkozott Pellegrini és Fico között. Eltértek a nézeteik az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztása során, az államfőválasztás értékelésénél, vagy Peter Kažimír, pénzügyminiszter utódlásánál.

A kormányfő a beszélgetés végén mindenesetre hangsúlyozta, hogy a Smerben jelenleg nem kérdés az elnökcsere, és a párt vezetője továbbra is Robert Fico.

Forrás: ma7.sk

Fotó: TASR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek