Nem köteles kifizetni a Markíza Kočner több mint 8 millió eurós követelését

Nem köteles kifizetni a Markíza Televízió Marian Kočner üzletembernek azt a 8,3 millió eurót, amit egy váltó fejében követelt a Markízától. Erről csütörtökön döntött a Pozsonyi Kerületi Bíróság, amely a Markíza fellebbezéséről tárgyalt.

A fellebbviteli bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és elutasította Kočner cégének (Správa a inkaso zmeniek s.r.o.) a Markíza ellen benyújtott keresetét. A döntés értelmében a Markíza nem köteles kifizetni a követelt összeget Kočner cégének.

Tomáš Kamenec, a Markíza jogi képviselője igazságosnak és törvényesnek nevezte a bíróság döntését. „Mindig is tudtuk, hogy a váltókról szóló történetet csak azért találták ki, hogy csalással pénzt szerezzenek a Markízatól. Állításainkat a büntetőeljárás során rögzített bizonyítékok alátámasztották, és egyértelműen bizonyították a Speciális Büntetőbíróság előtt, hogy ennek a gigantikus csalásnak az elkövetői bűnösök. Kočner keresetének elutasítása logikus és igazságos lezárása ennek a kapzsiságról szóló hihetetlen történetnek” – fogalmazott Kamenec.

A fellebbviteli bíróság megállapította, hogy komoly hibákat követett el az elsőfokú bíróság, mivel nem tárt fel minden részletet a váltók ügyében. Marcinek hozzátette, a Speciális Büntetőbíróság és a Legfelsőbb Bíróság döntése is egyértelműen bizonyítja, hogy a váltó hamis volt. „A bizonyítékokból egyértelműen kiderül, hogy Kočner és Rusko találta ki a váltókról szóló történetet, meghamisították a váltókat és feltételezték, hogy a korrupt bírók segítenek nekik nagy összeghez jutni a Markíza kárára” – mondta Marcinek.

A Pozsony V. Járásbíróság és Zuzana M. bíró 2018 májusában kötelezte Pavol Ruskót, a Markíza volt igazgatóját, illetve magát a televíziót, hogy több mint nyolcmillió eurót fizessen Kočner cégének. A Markíza fellebbezett a döntés ellen.  Zuzana Maruniaková bírónőt a váltóval kapcsolatban bűnpártolással, kenőpénz elfogadásának bűntettével és közhivatalnoki jogkörével való visszaélés bűncselekményével gyanúsítják. A bírónő bűnösnek vallotta magát abban, hogy manipulálta a bírósági eljárást Kočner javára.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek