Nem lesz tánc: augusztus 15. után is maradnak a korlátozások

Gulyás Gergely a mai kormányinfón bejelentette, amire már hetek óta számított a magyar zene- és rendezvényipar: augusztus 15. után sem tarthatják meg az 500 főnél nagyobb eseményeket az országban.

A miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne. Célként jelölték meg azonban, hogy szeptember 1-jén, normál tanrend alapján megkezdődhessen a tanév.

A tervek szerint több mint 5 milliárd forintból “garázskoncert-sorozatot” indítanak ugyan, de a zeneiparban dolgozók, illetve a rendezvényszervezésben tevékenykedők továbbra is bizonytalanságban maradnak, hiszen az idei (fesztivál)szezon teljes egészében elmaradt.

Hogy a hamarosan induló, 2020/21-es NB1-es idény kapcsán milyen szabályokat hoznak a nézőket illetően, az még kérdéses. Az FTC-Mezőkövesd mérkőzésen alig egy hónapja ennyien voltak.


Hasonló cikkek