Nem létező kerékpárutat építene Kalocsa

Kalocsa négy kilométer hosszan szeretné felújítani a meszesi Duna-partra vezető, mára már nagyon rossz állapotban lévő kerékpárútját, de adminisztrációs okokból egyelőre nem tud pályázni a projektre, hiszen kiderült hogy a szóban forgó út nem is létezik – olvasható a baon.hu-n.

Az egykori megrendelők és kivitelezők annak ellenére is megépítették a vonalat, hogy annak nem minden részén zajlott le szabályos kisajátítás, így az út egy része hivatalosan nem is létezik. Ez komoly gondot jelent a város számára, hiszen hiába szeretné fejleszteni a hálózatot nem tudják megvalósítani az elképzeléseket.

A körülbelül húsz éve épült vonalat pályázati forrásból lehetne rekonstruálni, de az ehhez szükséges dokumentációt a fentebb írt okok miatt képtelenség elkészíteni. A kerékpárútról nagyon kevés irat lelhető fel a polgármesteri hivatalban, ezért először adminisztrációs szempontból kell rendbe tenni, csak ezután jöhet a felújítás előkészítése.

Dr. Filvig Géza polgármester elmondása szerint, közeleg a jó idő és nyilván egyre többen ülnének kerékpárra, hogy kimenjenek a csodálatos Duna-partunkra. Sokan teszik szóvá és személyesen is tapasztalják, hogy nagyon rossz állapotban van a Meszesre vezető kerékpárút. A meszesi kerékpárút teljes terjedelmében nincs feltüntetve az ingatlan-nyilvántartásban és a meszesi részen nincsenek befejezve a telekkisajátítások. Azonban az önkormányzat most azon fáradozik, hogy mielőbb megegyezzen az érintettekkel. A polgármester szerint a telekrészek megváltása várhatóan nem lesz jelentős összeg, igaz, ez az eladó felektől is függ.

Forrás: baon.hu

Juhász Márta

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek