Nem marad sátor nélkül az Újszegedi uszoda

Minden alapot nélkülöz az a városszerte keringő szegedi hír, hogy az előttünk álló őszi és téli szezonban nem állítanak sátrat az újszegedi városi sportuszodánál. Éppen ellenkezőleg: minden ugyanúgy történik, ahogy az ebben az ügyben történni szokott.

 

kijavítják a medencék sérült csempéit és karbantartják az uszoda kandeláberekeit

 

Minderről Lakó Gábor fürdőigazgató, az Újszegedi Városi Sportuszoda létesítményvezetője beszélt a Szeged.hu-nak. Az elmúlt évek és évtizedek megszokott menetrendjéhez igazodva – a pandémiás időszak ettől eltért értelemszerűen – az idén is október közepén állítják fel a sportuszoda sátrát. Ez a munka hozzávetőlegesen egy hetet vesz majd igénybe.

Lakó Gábor ennek kapcsán jelezte, hogy ilyenkor kijavítják a medencék sérült csempéit és karbantartják az uszoda kandeláberekeit is. Az október közepi sátorállítást indokolja, hogy jellemzően addig nem hűl le túlságosan a levegő, ami kedvez a sátorállításnak.

 

Jövő év április közepén vagy május elején bontják le a sátrat

 

Hidegben ugyanis merev lesz a sátor anyaga, amit így sokkal nehezebb lenne felállítani – tette hozzá a szakember. A télre befedett uszodáról jövő év április közepén vagy május elején bontják le a sátrat, ahogyan azt megszokhatták a helyi uszodalátogatók.

Az elmondottakat azzal egészítette ki a fürdőigazgató, hogy egyelőre nem terveznek változtatást az őszi és a téli nyitva tartásban sem.

 

A SZUE nagymedencéje nem kap sátrat az idén

 

Azt kész tényként kezelik a városban, hogy a SZUE nagymedencéje nem kap sátrat az idén, így sokan gondolhatták, hogy ugyanez lesz majd a sportuszodával. Lakó Gábor mindenkit megnyugtatott: október közepén az újszegedi sportuszodában felhúzzák a sátortetőt, így biztosított lesz az ottani sportolás lehetősége egészen április közepéig, május elejéig.

Forrás: szeged.hu

Fotó: Szabó Luca

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek