Nem módosította alapkamatát és mennyiségi enyhítési keretét a Bank of England

Nem módosította rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa csütörtökön közölte azt is, hogy kamatdöntő ülésén érvényben hagyta a mennyiségi enyhítési program jelenlegi keretösszegét. A kilenctagú testület mindkét döntést egyhangú szavazással hagyta jóvá.

A Bank of England monetáris tanácsa márciusban, a koronavírus-válság elhatalmasodásának kezdetén két, soron kívüli ülésen csökkentette 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékos mélységi rekordra az irányadó kamatot, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról két lépésben 745 milliárd fontra (csaknem 300 ezer milliárd forintra) növelte a mennyiségi enyhítés keretét. Ebből a jegybank brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési besorolású fontkötvényeket vásárolhat.

A 300 milliárd fontos pótlólagos jegybanki likviditás a brit hazai össztermék (GDP) tavalyi éves értékének több mint a tíz százaléka.

A júniussal zárult idei második naptári negyedévben példátlan ütemben, 20,4 százalékkal zuhant a brit GDP negyedéves összevetésben, és áprilisban, a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások érvénybe léptetése utáni első teljes hónapban is rekordmértékben, 20 százalékkal esett az előző hónaphoz képest.

A Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki elemzése szerint a brit GDP-érték az azóta megindult fellendülés nyomán júliusban hozzávetőleg 18,5 százalékkal volt magasabb az áprilisi mélypontnál, de még mindig 11,5 százalékkal elmaradt a tavalyi utolsó negyedévben mért szinttől.

A brit jegybank azzal számol, hogy a hazai össztermék az idei harmadik negyedév egészében 7 százalékkal lesz alacsonyabb a 2019 negyedik negyedévében elért értéknél. A monetáris tanács hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ez már valamivel derűlátóbb előrejelzés a korábbiaknál.

A Bank of England kiemeli ugyanakkor, hogy továbbra is nagyon gyenge a brit üzleti szektor befektetési hajlandósága, és a bizonytalanság szintén magas.

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye az, hogy a Bank of England hamarosan ismét emeli a mennyiségi enyhítésre fordítható keretösszeget, de ennek mértékéről eltérnek az előrejelzések.

Az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics a kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki közlemény ismertetése utáni helyzetértékelésében közölte: várakozása szerint a Bank of England még az idei év vége előtt 50 milliárd fonttal, 2021 első negyedévében ismét 50 milliárd fonttal növeli az eszközvásárlási keretet.

Egy másik nagy londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics csütörtöki előrejelzése szerint ugyanakkor a brit jegybank monetáris tanácsa már novemberben 100 milliárd fonttal, a következő egy évben összesen 250 milliárd fonttal emeli a mennyiségi enyhítésre fordítható összeget. A ház várakozása szerint a Bank of England alapkamata öt évig nem emelkedik a jelenlegi 0,10 százalék fölé.

A cég hangsúlyozza azt a véleményét is, hogy a Bank of England tart az estleges negatív kamatok által a bankrendszerre gyakorolt hatástól, és ezért választja majd a mennyiségi enyhítés kiterjesztését a további monetáris lazítás eszközéül.


Hasonló cikkek