Nem tudta túltenni magát a szakításon, zaklatta volt élettársát

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével 160.000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a 30 év körüli, Fejér megyei férfival szemben, aki személyesen, telefonon és üzenetek formájában is hosszú időn keresztül, rendszeresen zaklatta volt élettársát és annak párját.

A bíróság által megállapított tényállás alapján a vádlott és volt élettársa között néhány év együttélés után megromlott a viszony, ezért közös gyermekükkel a nő 2017 szeptemberében hazaköltözött szüleihez.

A vádlott, a szakítást követően több alkalommal megvárta a nőt a buszmegálló környékén, és könyörgött neki, hogy menjen vissza hozzá. A volt élettárs elutasító válaszára a vádlott kiabálni kezdett, becsületsértő kifejezéseket használt és fenyegetőzött. Ezt követően a munkából hazatérő nőt a buszmegállóból az édesapja vagy az édesanyja kísérte hazáig.

A vádlott a személyes jellegű zaklatás mellett telefonon is zaklatta volt élettársát, kevesebb mint egy hónap alatt összesen 190 esetben kezdeményezett hívást, továbbá 37 esetben küldött SMS-t, valamint telefonos üzenetküldő alkalmazáson keresztül is sértő és fenyegető üzeneteket küldött a nő részére.

A vádlott telefonon keresztül azért, hogy a napi életvitelébe beavatkozzon, rendszeresen, hosszabb időn keresztül üzeneteket küldött volt élettársa párjának is, melyekben azzal fenyegetőzött, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza a sértettek boldogságát.

A vádlott 2019 májusától kezdődően újra sértő tartalmú üzenetekkel és telefonhívásokkal zaklatta volt élettársát.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek