Német bukta: saját magát járatta le a Deutsche Welle

Az Orbán-kormányt támadta manipulált anyaggal a német közszolgálati televízió, de úgy tűnik, egy picikét nagyot hazudott.

Elnézést kért a budai Vár felújításával kapcsolatos lejárató propagandafilmjéért a Deutsche Welle – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Budavári Lakosok Szövetsége. Ugyanis a I. kerületi lakosok érdekeit képviselő egyesület felszólítólevelére – amelyben a civil szervezet a Vár felújításával kapcsolatos riportfilm korrigálását kéri – Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője azt közölte, hogy

nem állt szándékukban a történelmi összefüggések „félreérthető” bemutatása.

Mint azt a Magyar Nemzet megtudta, időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, és nem az Orbán-kormány, így elnézést kérnek, ha a jelentés más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt.

Magát a választ ugyan jó néven vette a Budavári Lakosok Szövetsége, azonban nem elégednek meg ennyivel, ugyanis szerintük

az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás csak a videó törlése lehet, hiszen „a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség”.

Az egyesület abbéli reményét is kifejezte, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, így V. Naszály Mártának, az I. kerület balliberális polgármesteréhez, valamint Ungváry Krisztián történészhez, és az „ő okulásuk” is megtörténik.

Ismeretes, a magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle, amelyről utólagkiderült: olyan mondatokat adott Wágner Tamás szájába, amelyek nem hangzottak el, továbbá egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon napjainkban is zsidóüldözés zajlik, és tulajdonképpen az egész várbeli építkezésnek az 1944-es állapotok visszaállítása a célja.

Erre válaszul – ahogy korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla – a Budavári Lakosok Szövetsége levélben szólította fel a Deutsche Welle szerkesztőségét, hogy módosítsa a budai Vár felújításával kapcsolatos riportját, és az egyoldalú megítélés helyett az igazságnak megfelelően járjon el. Az I. kerületi lakosok érdekeit képviselő szervezet a levélben hangsúlyozta:

„A közösségünk felháborítónak tartja, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a Magyar Kormány a Budai Vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarja restaurálni Magyarországon.”

Azt is kifogásolták, hogy zsidóüldözőnek vannak beállítva a magyarországi viszonyok, és hogy a riport szerint a várkerület a felújítások miatt élhetetlenné vált.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek