Változott a Német álláspont nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére
Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben. A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok “de facto betiltását”, ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot. A piacgazdaságot a “technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly “nemes cél” érdekében sem – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.
A piacgazdaságot a “technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly “nemes cél” érdekében sem – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.
Fotó: pixabay:Shillin Wang
Prokop- S. Krisztina
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!