Nemzeti Vágta – Látrány lovasa nyerte a hevesi előfutamot

Látrány lovasa, Kövesdy Zsolt nyerte Pipacs nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett hevesi előfutamát, a Hevesi Vágtát – közölte a program vezető koordinátora az MTI-vel.

Balogh Margó elmondta: a második Hatvan lovasa, Vaka István lett Déva Szamba nevű lovával, a harmadik helyen Kunadacs lovasa, Tolnai László végzett Trója nevű lovával. A negyedik helyet Örkényről Molnár Anita szerezte meg Nimród nevű lovával.

A Hevesi Vágtán tíz település lovasa indult, közülük az első négy helyezett, valamint a szervező jogán a Hevest képviselő versenyző szabadkártyával vehet részt az idei Nemzeti Vágtán október 10-11. között, a fővárosi Hősök terén.

A hevesi előfutamon Kishuszár Vágtát is rendeztek, amelyet az ugyancsak tíz induló közül Felsőpakonyról Csörgő Lilien nyert Salvatino nevű lovával. A második Dunaharasztiról Galgovits Réka lett Velion Artonia nevű lovával, míg a harmadik helyen Rábatamási képviseletében Horváth Lili végzett Angéla nevű lovával.

A házigazdák versenyzője: Csima Dominika Morcos nevű lovával a negyedik helyet szerezte meg. Itt az első két helyezett jutott tovább az októberi döntőre.

A Hevesi Vágta 3-3 futama mellett az eseményt díjugrató verseny is színesítette.


Hasonló cikkek