Népi kézműves értékek fesztiválja Debrecenben

kezmuves értékek fesztiválja

A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a debreceni és a megyei népi kézműves értékek fesztiválját szeptember 13-án, szombaton, a debreceni Fórum előtti sétatéren.

A rendezvény céljáról az egyesület elnöke, Hubert Erzsébet tájékoztatta a sajtó képviselőit az egyesület Hatvan utcai székházában, amelyhez idén jutottak a várossal kötött közművelődési megállapodás, illetve bérleti szerződés révén.     A 33 éve civil szervezetként működő népművészeti egyesület célja a népi kézműves értékek feltárása, folyamatos megújítása és életben tartása – fogalmazott Hubert Erzsébet.     A szombaton zajló fesztiválon a hagyományos debreceni és megyei népi kismesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, kipróbálhatják és megvásárolhatják a legjobb minőségű tárgyakat – hangzott el.     Jelen lesznek az idén a Népművészet Mestere címet elnyert kézművesek is: Porkoláb Ferenc szűrrátét-készítő, a Bihari Népművészeti Egyesületből, illetve a hajdúnánási Reszeginé Nagy Mária, szalmafonó.     A fesztivált 10 órakor Pajna Zoltán, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg, aki a Magyar Értékek Vándortérképén elhelyezi ujjlenyomatát, ami után a fesztivál résztvevői is “nyomot hagyhatnak” maguk után, kifejezve azt, hogy támogatják a népi kézműves értékeket – mondta el Herman Attila, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának referense.


Hasonló cikkek