Nézőpont Intézet: A lakosság többsége elégedett a kormány járványkezelésével

Az országos, reprezentatív kutatás eredményéből kiderül, hogy változatlanul magas a kormányfővel szimpatizálók aránya, 80 százalékuk oltáspárti, hiába is állítja Kunhalmi Ágnes a baloldali intézetekkel együtt ennek az ellenkezőjét.

A magyarok több mint fele nem ért egyet a baloldali politikusok véleményével, miszerint a magyar hatóságok után az Európai Unió engedélyét is meg kellett volna várni a kínai és orosz vakcinák felhasználásáig – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Nézőpont Intézet országos, reprezentatív kutatásának eredményeit ismertetve.

A felmérés szerint – amelyet az intézet a lap megrendelésére készített – tovább emelkedett az oltási hajlandóság, így már a felnőtt népesség háromnegyede oltáspárti. A már beoltottakkal együtt összesen hatmillióan tervezik beadatni maguknak a vakcinát.

A kormányfővel szemben kritikus emberek oltási kedve is emelkedett a múlt héthez képest, de továbbra is alacsonyabb, mint az országos átlag (66 százalék). A kormányfővel szimpatizálók változatlanul nagy hányada, 80 százaléka oltáspárti.

A megkérdezettek 53 százaléka úgy vélte, hogy a magyar hatóságok engedélyezése után a kínai és orosz vakcinákkal is oltani kell. Mindössze a felnőtt népesség harmada (33 százalék) gondolta úgy, hogy meg kellett volna várni az Európai Unió engedélyét. Ebben a kérdésben még a kormányfővel szemben kritikusok harmada (35 százalék) is a kormány oltáspárti álláspontjával ért egyet.

A kutatásban részt vevők 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha a baloldal lenne kormányon, jobban kezelték volna a koronavírus-járványt, mint a jelenlegi kormány.

Még a kormányfővel szemben kritikus, potenciális baloldali szavazóknak is csupán a 27, az ismeretlen pártpreferenciájú szavazóknak pedig mindössze az öt százaléka gondolja a baloldalról, hogy jobban kezelték volna a koronavírus-krízist – áll a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készített felmérésében.

Forrás: 888.hu

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 

 


Hasonló cikkek